Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)

1885-12-12 / 4. szám

77

a törvény, mivel tanúi nem voltak, nem hallgatott szavaira, s fogva tartotta öt évig.

Börtönében sokat gondolkodott a múltak fölött. Visszaemlékezett sokra, mi idáig homályban volt előtte. Rájött, hogy nem lehetett másként, minthogy a részegeskedés alkalmával komája kiszedte zsebéből a pénzt, s azon vette meg birtokát. De hát késő minden. Nem tehetett egyebet, mint szive elkeseredésében énekelte a 109-'ik Zsoltár 5: 6, 7. verseit. Buzgón kérte Istent, hogy kérését hallgassa meg. Sírva sóhajtott fel: „te pedig kegyelmes Isten! légy velem nagy Ínségemben“.

Mikor kiszabadult a börtönből, már a Makos-család nem lakott Galamboson. Mintha a szél hordta volna el: szétoszlott az ég minden tájéki felé; mert az elpusztult vagyon nem adott neki menedéket.

Elsőben is a határban levő szérűn két éven keresztül minden gabonája és takarmánya villámütés folytán megégett. Azután egy részbirtokot az örökösök — mivel rósz volt a szerződés — per útján elvettek. A marhák gondviselés hiányában elhullottak. E miatt a Makos család — hogy magát fentarthassa — tetemes adósságba keveredett. Az adósság pedig fene a birtokban, mely azt megemészti. Megemésztette a M. családét is, annyival inkább, mivel a boritalba merült testvérek nem törődtek az adósságtörlesztéssel, hagyták szaporodni, mindaddig, mígnem elkoboztatott tőlök a birtok s földönfutókká lettek.

A Makos-család szerencsétlensége örömérzést keltett fel Mal- mosi István szivében, s mikor szomszédjától töviről hegyire megtudta a történteket, igy szólott:

— Csak igaz az, hogy: „ebül gyűlt jószágnak ebül kell elveszni“. Makos hogy vagyonát szaporíthassa: csalt, lopott. Isten ezen bűnét meglátogatta a fiaiban; mert álnok keresménye nem ment át a harmadik ivadékra. A bűnt nyomban követte a büntetés.

Én mind a sírig becsületes ember s vagyonos maradtam volna, ha végzetem Makossal barátságba össze nem hoz; de az őálnok lelkűsége megfosztott becsületemtől, vagyonomtól,.s lettem világ söpredéke, társaimnak gúnytárgya, s nem mondhatom: „nem nevet senki rajtam“; mert a ki tudja, hogy gazdag voltam s most koldús vagyok: undorral fordul el tőlem; mert kislelkűleg hordozván a szegénység terhét: bűnnel fertéztettem kezeimet s ez által idegen lettem embertársaim közt; mert elvesztettem hitelemet, használhatóságomat.

Igaz: részben magam voltam oka bajomnak; mert rendit-