Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)
1885-12-12 / 4. szám
72 Minden úgy ment, a mint Istentől kérte, s a gyermekei jó sorsa feletti örömében buzgón énekelte: „Szeretem és áldom az Istent; mert meghallgatta az én kérésemet“. Volt Galamboson egy jómódú fiatal ember, maga gazdája Makos Ferencz. Erről nem jót beszélt a hir szája. Azt beszélte, hogy eljárogat a korcsmába s ott a korcsmáros lakszobájában iszik, hogy a világ meg ne tudja; elmegy az észvesztő búcsúi mulatságokba, s e miatt házában a viszálkodás tüze lángol. M. István házassága későbbi éveiben ezzel az emberrel keveredett barátságba; sőt komaságba is. Ezt a viszonyt ugyan nem jó szemmel nézték szülei, de abban a hitben ringatták magukat, hogy jól nevelt fiukat az nem lesz képes elrontani. — K. Komám! — szólította meg egy találkozás alkalmával — régen akartam már figyelmeztetni a zsoltáriró szavaira: „hijába- való dolog, nektek reggel hamar felkelnetek, későn feküdnötök le, és nagy fáradtsággal kenyeret ennetek, holott az Isten az ő szerelmeseinek enged álmot“; de annyira eltemeti magát a világi foglalatosságokba, annyira fut, fárad, epeszti magát a világ mulékony javaiért, hogy hozzá nem juthattam. Hogy a szegény, kinek nincs máról holnapra való kenyere, a hajnalt már munkában tölti, s későn tér nyugodni: azt helyén való dolognak látom; mert a szükség kényszeríti; de hogy k. Komám annyira űzi, hajtja a világot, annyira töri magát a krajczár után, holott annyi a pénze, hogy kanállal sem ehetné meg: azt nem helyeslem. Nem helyeslem pedig azért, mert a szerfeletti munkásság megrontja az életerőt, élőhalottá teszi, s korán sírba dönti az embert. Ha alább nem hágy a nagy testi töredelemmel való munkával, ez a szomorú sors fogja követni. Ezt én nagyon fájlalnám, annyival- inkább , mivel nem látok okot állapotjában a testet ölő munkásságra. „Nagy gazdagság és rakott bolt nem fő jó“. Többet ér annál, ha az ember öröklött vagyonában nyugalmas megelégedésben — a testet erősítő, vidámitó pohárról sem feledkezve — tölti napjait. Yan bor a pinczéjében, pénz a zsebében: ne igyék tehát mindig csak vizet, mint Timótheus; hanem éljen borral is szivének vidámitására,’testének erősítésére. Elhiszem, idáig ezt nem tehette, mert ipa markába szorította a pinczekulcsát, s napa mint lakat őrködött a vagyon felett; de ezentúl már, mivel azok meghaltak: szabad ura vagyonának, szakithat tehát időt testének megnyugtatására, s borral való erősítésére. Lássa én is munkálkodom, de nem feledkezem meg testemről sem; mert ez önmagam iránti köte
