Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)

1885-10-18 / 1. szám

6

protestáns keresztyéneket úgy tüntethessenek fel a világ előtt, mintha mi bizony valami új hitet csináltunk volna.

Hogy ez nem igaz, azt élénken bizonyítja a mi „Vasárnap“ czimű lapunk Jézus vallás-erkölcs tanán alapuló keresztyén szelleme, mely átlengi annak minden évfolyamát, évfolyamának minden számát, melyeket a szives olvasó kezébe vett vagy kezébe fog venni ezután.

Ezzel az imént megjelent első számmal ismét egy új évfolyamába, még pedig a hatodik évfolyamába lépett a „Vasárnap“; de valamint egyik Vasárnap után következik a másik és mi mégis a régi templomba megyünk imádkozni: úgy ezen mi új papiros „Vasárnapiunkba irt különbféle újabb és újabb dolgozatainkkal oda törekszünk, hogy annak a másik őstörténelmi Vasárnapnak szívben és lélekben való megszentelését minél inkább és minél tágabb körben előmozdítsuk.

És erre ma is nagy szükség van. Mert itt nálunk Magyar- országon is sokfelé és igen-igen sokan vannak olyanok, a kik nincsenek tisztában azzal, hogy mit is tesz tulajdonképpen a Vasárnapot szívben, lélekben és az életben megszentelni.

Itt Szegeden például 70 ezer róm. kath. között alig megy 1200-ra a mindkét felekezetű evangélikusok száma.

Templomaink közel vannak egymáshoz és gyakran van alkalmunk hallani furcsábbnál furcsább megjegyzéseket templomainkra, azok részéről, a kiket útjok véletlenül erre mi felénk vezet.

így egyszer két mesteremkor állt meg útczaajtóm előtt. Hangosan beszélgettek; jól megértettem, hogy mit mondanak. A fölött tanakodtak, hogy ez a mi templomunk vájjon miféle templom lehet; mert hogy az a másik templom volna, a melyiken kakas van, azt éppenséggel nem hitték el, — de ezen kereszt van, ennek hát bizonyosan templomnak kell lenni, hanem hát miféle? Végre az egyik nagy bölcsen kisütötte, hogy ez az új hitűek temploma. A másik helybenhagyólag intett, mintha ezt felelte volna: úgy van, nem is lehet más. Azután még egy darab ideig beszélgettek életviszonyaikról s beszédjükből azt lehetett kivenni, hogy ők bizony nem panaszkodnak, meg vannak elégedve sorsukkal, jó egészségnek örvendenek és pedig azért, mert vigyáznak magukra, mértékletesen élnek, a jó falatot sem vonják meg maguktól, mert van miből; van pedig azért, mert nem henyélnek akkor, mikor dolgozni kell; korán kelnek és későn feküsz- nek. Az egyik elkezd dicsekedni azzal, hogy ő már a saját szorgalmából és a maga erejéből mennyit félretett, mily szép összeget