Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)

1885-10-18 / 1. szám

22

— Nem bizalmatlanság ez, — felele amaz, — hanem az a körülmény, hogy az én híveimnek az a lelkészt sértő, és tiszteletlenséggel illető rósz szokásuk van, hogy kimennek a templomból , mielőtt vége lenne a predikácziónak s én félek. . .

— Az nem tesz semmit; a mit ön, kedves kolléga, eltűrt, azt én is eltűröm — hangzók el a válasz a tiszttárs mosolygó ajkairól.

Másnap Moody lelkész, mert ez volt az, a ki helyettesül felkéretett, — miután elolvasta az alapigét, végig tekintvén az ünnepélyes gyülekezeten, ilyenképpen szólott:

„Kedves Testvérim! Én e szent órában predikácziómat úgy osztom fel, hogy először szólok a bűnös emberekről s azután az igazakról“.

S ekkor elkezdte magyarázni az igét, beszélt jódarabig; majd egy kevés ideig mintegy pihenőt tartva igy folytatá:

„Végeztem a bűnösökkel, vajha gondoskodnának lelkök üdvéről , mig nem lesz késő. Most áttérek szent elmélkedésem második részére; azok, a kikről eddig szólottám, ha tetszik nekik, eltávozhatnak“.

Senkisem mozdult meg, egytől-egyig végig hallgatták a pre- dikáezióját egész az utolsó ámenig.

Azok az amerikaiak , még „a világosság fiai“ a mieinkhez képest, a kik „e világ fiai“ s a kik az „okosabb“ nevezetet már csak azért is megérdemlik, hogy inkább egyáltalában el sem jönnek a templomba, csakhogy onnan idő előtt eltávozni ne kelljen nekik. ^ THÓMAY JÓZSEF.

Jr.'b'S Af '

Apró történetek.

A rósz fiú és az imádkozó apa.

Egy rendőr beszélte el a következő történetet.

Nem esett semmi olyan nehezen életemben, mint az, a midőn egy fiatal postahivatalnokot valék kénytelen atyja szérűskertjébe kisérni, hogy az általa elsikkasztott s oda rejtett leveleket kézhez keríthessem. Ép’ a szülék ajtaja előtt kellett elmennünk, kik odabelől mitsem tudtak ’fiuk bűnéről. Midőn a leveleket megtaláltuk egy szénacsomó alatt s igy a bűntény napnál világosabban kiderült, kötelességem volt szülei elé vezetni az ifjút s tudtokra adni az elkövetett bűnt s bűnös gyermekek elfogatását.

Már fölemeltem kezemet, hogy bekopogtassak az ajtón,