Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)
1885-10-18 / 1. szám
17 Indultak az ifjak haza, Cz, pedig a temetőbe egy nagy késsel és egy ütleggel. A mint a temetőbe belépett, iszonyatos félelembe esett, egy percznyi idő alatt patakként folyt tagjairól az izzadtság, reszketett mint lihegő szellőtől a nyárfalevél. Megállóit, mintha földbe gyökeredzett volna lába, s úgy hallotta, mintha ezen szavak hangzottak volna fiileibe: „fordulj vissza“. Mikor körül tekintett a sírokon: a fejfákat éló'fa nagyságra felnyúlva látta, melyek között fennt és alant kisebb-nagyobb tüzes karikák keringtek. „Megint mintha hallotta volna: „fordulj vissza“. „Nem“, kiáltott nagy hangon, „nem fordulok vissza: beteljesítem fogadásomat“. És ment ingó léptekkel a Gungyi sírjához, és erősen beledöfte a nagy kést a száraz sirhalomba. Azonban a mint fordulni akart, meg volt fogva. A sirha- lomtól nem mozdulhatott. Iszonyú „jaj“ kiáltással rogyott össze. A |nehéznyavalya elütötte, hányta-vetette a földön annyira, hogy a kés kihúzódott a sirhalomból s az eleibe kötött erős vászon kötény csücskében maradt. Mikor magához jött, vánszorgott ki a temetőből; de irányt vesztett s mindig beljebb ment a temetőbe. A kaput nem találta. Sirhalomról sirhalomra esett. Nagyon elgyengült. Ismét elütötte a nehéznyavalya a sírok között. Mikor eszméletre jutott: reggel volt. Meglátta a kaput s szédületes fejjel, ingó lépésekkel ballagott haza. Mikor beért az udvarra, ismét rájött a nehéznyavalya. Az apja, anyja iszonyú kínaiban fetrengve találta a földön, köténye csücskében a nagy késsel. — Irgalmas ég, mi ez? sírva fakadva kiáltottak fel szülei. Felfogták a nyomorultat. Be vonszolták s ágyba tették. Mikor az ágyban eszméletre jött: szülei kérdezték: mi bajod van? Honnan hoztad kötényed csücskébe szúrva ezt a nagy kést? Elmondta, hogy 10 frtba fogadott, hogy ezt a nagy kést a Gungyi sirhalmába fogja szúrni. Iszonyú félelem közt bele is szúrta; de hogy a kést kötényében haza hozta, nyilván bizonyítja, hogy a késsel a kötényét is odaszúrta. Azon, hogy meg van fogva, megijedt s a nehéznyavalya elütötte. Mikor magához jött: nem tudott kijönni a temetőből. Ott vánszorgott s szenvedett reggelig, s most onnan jött. Most is látom a keringő tüzes karikákat. Alig mondta el ezeket, már ágyánál állott János István, s látván a szenvedőt: meghatott hangon igy szólott: — K. B.! a temetőből jövök. Nem találtam ugyan a kést
