Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-02-15 / 15-16. szám
175 István, Csendes Márton sógorával találkozván, bús megindulással igy szólott hozzá: — K. sógor! beh sokat megsirattam már azt a Benyó-párt! Isten után ó'k voltak legnagyobb jóltevó'im. Megérdemlik köny- nyeimet. Isten nyugosztalja .... — Nem tudott többet szólni, megeredt könnyeinek árjától. Az érzékeny szivű ember sir a sirókkal; mert a siralom hangjai megreszkettetik szivének húrjait, meglágyitják érzelmeit. Sírásra fakadt Cs. M. is, mikor látta, hogy sógorának a veszteség fájdalma kifacsarta könnyei patakként folynak alá, s csak midón szűntek könnyei, folytatta a beszédet: — K. sógor! Bizony fájdalmas eset ez reánk nézve, annyival inkább, ha B. A. nem fogja követni apja példáját. — K. s.! épen azért fáj az én szivem, mert abban a meggyőződésben vagyok, hogy András „elütött az apjától“. —Vas annak a feje, kő a szive: tapasztaltam. Husvétkor múlt egy éve már B. J. teljesen tehetetlen volt. A templom iránti szeretet tüze égett szivében; de testi erőtlensége elzárta attól. Kivánszorgott a pajtán túl, kezében imádságos könyvével , s meglátott engem , a ki egyházfi hivatalt viseltem, s oda intett magához, és sírva igy szólott: — Édes öcsém! az Istenre kérlek, nevemben kérd meg a nagyon tiszt, urat, hogy a szent ünnepek alkalmával, mikor az úri szent vacsorát kiszolgáltatja, jöjjön el szerény lakomba, s részeltessen engem is az úri szent vacsorában; különben fájdalmában megszakad a szivem. Mivel sáros út van: útasitani fogom a fiamat, hogy kocsival menjen a tiszt, úrért. Én megbízatásomban eljártam. A tiszt, úr kérésemre igy felelt: nagyon szívesen. Mikor kijöttünk a templomból, csak úgy diilt az eső a térdig érő sárra. Egy ideig vártuk a kocsit! de nem jött. Neki indultunk a sártengernek, s mire B. J. távol fekvő házához értünk, csúron csúr vizek és sárosak lettünk. A t. úr köpenyét letette a pitvarban, s a mennyire lehetett én csizmáját megtisztítottam a sártól, s bementünk a szobába. Mikor a szertartásnak vége lett: a t. úr nehány szót váltott B. J.-el állapotát illetőleg, s az meglátta a t. úr sáros csizmáját, s igy szólott: — K. J. úr! miért oly sáros a csizmája? — A ki sárban gyalog megy — felelt a t. úr — annak sáros a csizmája. Én gyalog jöttem a rengeteg sárban : tehát sáros acsizmám.
