Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-08-16 / 41-44. szám
513 kedves férjem, egyet elfelejtettem, azt, hogy még távolléted alatt Békési Péter is keresett téged, mert tudod, hogy tartozunk neki, én pedig azt mondtam neki, hogy holnap jöjjön majd, akkor itthon leszesz, de mit is mondol már neki. De megint valaki jön, ne is szóljunk erről tovább. — Kopogtatnak, tessék — hangzik a házból — egy magas ifjú lépett be, köszönve és helyet foglalva igy szól: itt lakik Bodrogi István úr? — Igen — mond az atya — itt lakik, én vagyok az, de nem úr. — De kérem — mond az idegen — ön igenis úr, éppen azért jöttem , hogy tudassam önnel, miként ön nyert az M. K. sorsjátékon 25 ezer frt o. é. Ezért jöttem, mert holnapután megérkezik az összeg, és ha az ön sorsjegye csakugyan az, a mely az összeget nyerte, akkor a mondott napon átveheti az összeget. — És ez mind valóság s nem tréfa — kérdi Bodrogi ? — Isten mentsen, én tréfából ide a külvárosba nem jöttem volna, de hát nézzük meg a sorsjegyet, én ugyan csak emlékezetből tudom, hogy ön volt az, Bodrogi úr, a ki megvette azt a sorsjegyet, úgy hiszem, nem csalódom. — Ezt egészen elfeledtem — mond Bodrogi — hogy nékem sorsjegyem is van , de itt kell, keresi. Megvan, ez az, kibontom, ez a 205-ik számot viseli uram. — Az az kérem — szól közbe az idegen — azon szám nyert, s jól emlékeztem, de úgy látom, önök sohasem keresik, ha én hírül nem hozom , hanem most már megyek, mert estve van. — Köszönöm a fáradságát, uram, — mond Bodrogi, — majd megszolgálom. Az ifjú köszönve, magát meghajtván, elment, Bodrogi úr pedig igy szól: alig hittem a szememnek, de most már látom, hogy igaz, mert kezemben a sorsjegy, de igaz marad az a közmondás is, mely igy hangzik: Mikor legnagyobb a veszély, akkor van Isten hozzánk legközelebb. És most, mivel „Istentől jön minden áldás és tökéletes adomány, onnan felül az egekből“, azért jertek, adjunk hálát Istennek. Esztike keress egy szép éneket! — 116-ik zsoltár jó lesz-e, atyám? — Jó, leányom. Szeretem és áldom az Úristent, Mert meghallgatá az én beszédemet, Könyörgésemre hajtá kegyes fülét; Melyért imádom ó'tet naponként.