Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-08-16 / 41-44. szám
511 Egy boldogtalan család. — Kedves férjem! Láttad-e már, hogy Várinénak milyen újmódi szoknyát vett a férje? Ha majd Isten segedelmével munkát kapsz és dolgozol, ugy-e nékem is olyant vásárolsz ? És az Esztikének is valamit? — Hogy gondolod már no, — mond a férje — hiszen ha a házbért s az adónkat lefizettük volna, akkor máskép lenne. De látod, még a múlt évi házbérrel és adóval, úgy az ideivel is tartozunk. Mindjárt elmegyek a házigazdához s megkérem, hogy engedje meg, hogy a házbért a tavaszi jó munkának idején fizessem meg. Azután elkészült a férj, el is ment, a nó' magára maradt, gondolatokba merült, kis szünet után mondja: — Istenem, Istenem, de meg is vagyunk terhelve! Az adó, hisz az annyira fölemeltetett, hogy az ember tovább nem bírhatja s mégis emelik, menynyien az adó áldozatjai lettek, ha ez igy tart, a haza eladósodik s népe elszegényedik, nem lehet nekünk sem ez elől menekülni , mi is elpusztulunk, hát még a házbér, ez ismét óriási, ezenkívül ennénk és ruházkodnánk ha volna miből, de a kereset, a munkahiány! Istenem, Istenem! — s ekkor sírni kezdett, de lépteket hallok, valaki jön, nem akarom mutatni szomorúságomat. Két úrias ember lépett a szobába több iratokkal; eltalálhatják olvasóink, hogy ezek nem mások mint a végrehajtók s csakugyan azok voltak, le is foglaltak majdnem minden bútort , mig a tartozás le nem telt. Elmentek a végrehajtók; a szegény asszony most már kétszeresen búsulhatott volna, de alig mentek el, azonnal jött Békési Péter, kitől már azelőtt pénzt kértek; most még jobban megijedt az asszony, mert ez is pénzt kérni jött, még pedig rögtön kellene neki; az asszony azt mondta, hogy holnap férje itthon lesz, addig majd kér valakitől, tehát akkor jöjjön. Ilyen biztatásra aztán elment a váratlan vendég; még most lett volna már a legrosszabb állapot az asszonyra nézve, de a férj megérkezett. Alig várta a nő, hogy férje beérjen, mindjárt kérdi: hát mit mondott a házigazda ? Akár ne is mondjam — mond a férj — nem engedett semmit — sőt mi több, azt mondta, hogy ha e hó végén le nem fizetjük házbérünket, akkor lefoglaltatja bútorunkat s elárverezteti. — Azt ugyan már nem foglaltatja le senki, mert az már le van foglalva, — szól közbe a nő, — a végrehajtók lefoglalták.
