Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-02-01 / 13-14. szám
151 tehát Simának alkalma bebizonyítani, hogy ő jó szomszéd, s nem érdemli, hogy K. szeretetlenül bánjon vele Eszére is tért K. és egy reggel átmenvén Simához így szólott: — K, szomszéd uram! szégyennel vallom meg, hogy — bár soha nem bántott meg — ez ideig soha ki nem állhattam , nem szívelhettem. Sokszor hajítottam kővel s kenyérrel hajított vissza. Ellenségkép viseltem magamat; mégis Idvezitó'nk ezen parancsát követte irányomban: „szeressétek ellenségeiteket is“. Bíín volt ez bennem; olyan bűn, mely büntetést érdemelt volna; mégis jóval fizetett érte. Most miután meggyőződtem nemes szivűségéről, s arról, hogy hűséges őriző pásztora nemcsak a maga vagyonának , hanem az én vagyonomnak is: fogadom Isten eló'tt, hogy ezentúl én leszek legnagyobb tiszteló'je, becsülője, és családom bármely tagja sem fogja többé háborgatni, gúnyolni, „kárral nem bántja szomszédját, és tisztességét nem gyalázza“. Most tudom már, milyen a jó szomszéd. Tapasztalom, hogy: „jobb a közel való szomszéd, a messze való atyafinál“. A múltban tanúsított embertelen önviseletemet szivemből bánom, és töredelmes lélekkel kérem: „engedjen meg“ K. szomszéd uram! én sohasem haragudtam. Én ezután is olyan leszek, mint eddig voltam. Soha nem bántottam: nem bántom ezután sem; mert tudom a szabályt: „a mit nem kívánsz magadnak, te se tedd embertársadnak“. Tudom, hogy szomszédom veszedelme reám is eláradhat: vigyázni fogok azért ezután is nemcsak a magam vagyonára, hanem a szomszédoméra is. Ez valóságos kötelesség. A Juda nemzetsége szomszédinak példájában láthatni, hogy: a kegyetlen és rósz szomszédoknak megfizet az Isten érdemök szerint. Én nem akarom Isten büntetését magamra vonni rosszaságomért: jó szomszéd akarok lenni ezentúl is. A két szomszéd szives kézszoritással búcsúzott el egymástól és mindig szeretetben, egyetértésben éltek egymással. Egyik oldalról megmentette magát Sima a gúny, rágalom nyilaitól, az ártó szándéktól. Biztosította a maga részére a szomszédi barátságot, részvevő szeretetet az által, hogy: „gyors volt a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra“, s nem nézte csak a maga hasznát, hanem mások boldogságát is munkálta. Azonban, minél inkább szilárdult egyik oldalról a szomszédi barátság, szeretet, az egymásnak kölcsönösen tett szives szolgálat által: a másik oldalról annál több háborgatást, kó'vel dobálást kellett méltatlanul szenvedni Simának. Nem simult Simához a csökönyös, a büszke Szabó A. sehogysem; jóindulatot nem kelthetett szivében maga iránt; mégis vérmes reménynyel volt meg-
