Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-09-17 / 49-50. szám
— 593 S most veszi csak észre, hogy itt is ép annyi van mint nála otthon : hat fiú és egy kis leány : és önkénytelenül elképzelte magának mintha azok is árvák volnának s mintha az ő neje is gyász-ruhát viselne. Ott idéz még tovább is köztük; de minél tovább marad; annál inkább meglátszik arczán, hogy valami szivére nehezül és azt úgy szeretné megmondani. Végre az ajtónál megállva igy szól ; „Ne nehezteljen rám, ha valamit mondok. Feleljen nekem őszintén, hajlandó volna-e velem elereszteni gyermekeit, Ígérem, hogy felnevelem őket és gondoskodom róluk.“ Az anya szivét rémület szállja meg annak még csak gondolására is, hogy gyermekeit eleressze. A gyáros becsületes szándékáról meg van győződve, — igen de gyermekeit odaadni!! „Uram!“ csak egyet vagy kettőt!“ mond az özvegy. „Nem, — mind“ felele a gyáros; „mert külömben nem tudok otthon köztük igazságot tenni.“ Egy ideig tépelődött a szegény özvegy, végre mégis az a gondolat, hogy gyermekeiről gondoskodva lesz, —■ győzött az anyai szív leggymngédebb érzelmei felett. A gyáros, csakhamar, megtette a kellő intézkedéseket az elutazásra; meleg ruhát vett mindeniknek s pár óra múlva kocsira ültek elbúcsúzván édes anyjuktól, a ki könnyek között adta reájok anyai áldását. A közlekedési eszközök gyarlóságának tulajdoníthatjuk, hogy a kicsiny sereg csak három nap múlva érhetett haza. A hű feleség kisietett, hogy csókjával üdvözölje a várva- várt férjet kedélyesen megjegyezvén: „nó apjuk, majd meglátjuk, mit hoztál nekem?!“ „Mit-e“ mond a férj; drága „kincseket, melyekre velem együtt fogsz gondot viselni.“ E közben kirontottak mind a hatan az anyjuk után, még a kis leány sem maradt el s mindannyian a rég nem látott apa kabátjába csimpaszkodva irgalmatlanul czibálták azt a zsebek tájéka körül s a hányán, annyiféle hangon kérdezve: „Uoztál-e nekünk valami szépet?!“ Persze hogy hoztam; ilyen pandúroknak, a kik lefogják az embert, — kell valamit hozni ; hoztam bizony mindegyiteknek egy-egyr játékszert, — olymn nagyok mint ti vagytok.“ S alig- hogy szavát bevégzé, hát egymás után ugrálnak, másznak ki a fiuk a födeles kocsiból; egy, kettő, három, négy, öt, hat s utoljára egy kis leányka, mindegyik kisebb a másiknál, ml-
