Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)

1882-09-03 / 47-48. szám

- 56,5 jutott egy pár száz forint, s ha gyermeke lesz, kitanittathatja, de az a szegény Julcsa, az járta ám meg igazán, egy ócska könyvvel szúrták ki a szemét.

Julcsa nem várt semmit sem. A mint haza ért, anyja sírva fogadta, mihelyt megtudta, hogy az öreg könyvön kívül más hagyományra nem számíthat.

— Igaz, édes anyám, — mondá — mit is mondott halála előtt a nénike, hadd keressem ki a leczkét, melyről a tisztelendő ur prédikált.

Elővette a nagy könyvet, kihúzta tokjából. Fölnyitotta. Hát a mint lapozza, egyik lapon egy ötvenes bankjegyet vesz észre.

— Nézze csak anyám, — szólt örömmel mutatva a bank- jegyet — ezt a néni a könyvben felejtette.

Lapozta tovább, s ime egy másik lapon talált egy százast, azután megint ugyanannyit. Reszketve lapozzák a könyvet. Itt egy tizes, amott megint egy ötvenes, majd százas került elő. Anyja csak rakosgatta egymás mellé. Felfogták a könyvet két fedelénél fogva s úgy hullott ki a sok bankó. Végre aztán megállt a bankózápor. Összeolvasták. Kerekszám ötezer forint volt. Egy egész vagyon.

— Még rám fogják, — sirt a lányka, — hogy mig a nénikénél voltam, addig loptam tőle, elmegyek a járásbiró úrhoz, s bejelentem ezt a váratlan eseményt, addig nem szólok róla senkinek sem.

Úgy is lett. Röktön kocsist fogadtak s mentek a hivatalba. Ott mindent elbeszéltek úgy a mint történt. A járásbiró kezébe vette az öreg Bibliát s szintén figyelemmel vizsgálta. A czimlap előtti tiszta lapon ez volt írva: „e szentirásban tartalmazott ötezer forintot, a mint végrendeletemben is jelezve van, Csehi Julcsa rokonomnak hagyományoztam. Ezt életemben átadtam neki.“ Julcsa felmutatta azt az írást, melyet Kincses Pista kiállított.

— Csak menjenek haza nyugodtan, — biztatta őket a járásbiró — nincs semmi baj, tiszta lelkiismerettel mondhatja magáénak Julcsa az ötezer forintot.

Ez a hir csakhamar elterjedt a faluban. Pista kezét-lábát ette mérgében, haját tépte. Összeveszett feleségével, ipával. Az árvalánytól legalább felét követelte; de az hogyan állhatott volna rá az ilyen ügyességre?