Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)

1882-08-20 / 45-46. szám

tartá a legénynek nap barnította nyakát, sárga ránczos arcza édesen pihent annak vállain, mi közben az ifjúnak élénk arcz- szine az iparkodás folytán még pirosabb lön.

A vonat megállóit. Egy férti és egy nő, — kik nem régen kelhettek egybe, — egymás után szives csókot nyomtak az öreg ajkára, s a gőzgép zöreje, az állomás lármája között is haliám, a mint nyájasan búcsúztak, s intették az ifjú embert, hogy az öregre jól vigyázzon.

Ezeket az ulitársakat nem akartam elszalasztani. „Ide, emberek, ide“ kiáltozám ki a nyitott kocsiablakon, mire a búcsúzó ifjú pár egy pillanatot vetve felém, sürgetőleg szólt az anyókát emelő legényhez: „gyorsan Gyuri! ama kocsiban van hely; amaz ur segitni fog. Gyorsan csak, vigyázz, majd hátul segi- tek.“ — „Engedj csak, majd beszállok segítség nélkül is“, válaszolt Gyuri.

„Úgy is jó“ felelte a másik. „Most Isten veled anyám! s élj boldogul, a viszontlátásig!"

Az anyóka, ki épen mellettem fia ölében ült, — reszkető hangon mondá: „Isten veled Lörincz! Isten veled Róza! Halljátok gyermekek, Isten áldjon meg!“

Puff! A vonat vezető minden teketória nélkül becsapta az ajtót. Róza lábujja hegyére állott, kívül, hogy utólszor intsen üdvözletei az anyjának; még egyszer kiáltott Lörincz : „vigyázz a kiszállásnál Gyuri!“ s a vonat tova zúgott.

A legény, — kit közelebbről látva éltesebb volt mint előbb hivém, — letörlé kezével az izzadságot arczárói, majd kérdezé: „hogy vagy anyám, jól ülsz-e ?“

„Nagyon jól, nagyon jól!“ hangzott alig érthctőleg.

E közben az ablakhoz érkezett vonatvezetőnk, hogy jegyeinket átvizsgálja. „Nem akarja kend azt a nőt a padra ültetni?“ Sugá oda.

..Köszönöm szépen!“ volt a válasz. Midőn a vonatvezető egy hirtelen vállvonitással elfordult, tudakoltam a fiútól, hogy mi baja van anyjának.

„Mi baja - ? Hát, hogy is mondjam“ felelt a legény: „az öregség, tudja az ur, csak az öregség. Anyám mindig gyöngébb, és gyöngébb lesz, bár még nem is olyan idős csak 70 éves. Anyám gyermekségétéi fogva kicsiny és sovány volt, de a múlt év óta egészen összeesett; különben szive és esze ép, nyájas és vidám mindig,“ s hangos szóval fordult az