Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-08-20 / 45-46. szám
544 (‘»reghez: „nem igaz-e anyám, mi ketten most kéjutazást teszünk a vasúton ?“ Az öreg nő mosolygott, s fejével intett. „Nem volna-e jobb, ha anyját maga mellé a padra ültetné ?“ kérdezém. „lSem, nem," válaszolt; ahhoz nagyon gyönge, s itt reám támaszkodva oly kényelmesen pihen, mint 34 évvel ezelőtt én pihentem az ő ölében.“ ismét emelt hangon szólitá az öreget: „Nem igaz anyám, 34 év előtt te hordoztál engem öledben. Jó nehéz lehettem !“ Az anya mosolygott rá, válaszul. „Talán orvoshoz utaznak?“ kérdezém tovább, mire a legény mosolyogva felelte : doktorok nem segíthetnek anyámon. A mi doktorunk azt mondja: „erősen táplálkozzék és ne fejjen,“ a tiszteletes ur meg azt mondja : „jövünk és távozunk.“ Anyám pedig olyan csöndes mint a gyermek, ha ágyba kell feküdnie. Nem akarok arra gondolni — balgaság!“ Majd hangosabban folytatá : ..Nem, anyám, maradj csak fejeddel nyugodtan vállamon. Ma nagyon korán keltél. Vagy az ablakon át akarsz nézni? Gyorsan megy, nem de? Ni csak az a fa — sutty! — oda van. Az öreg János bácsi igazán megirigyli majd, hogy vasúton utaztál. Látod azt a házat? Egy, kettő három — sutty — túl vagyunk rajta!“ Az öreg anyóka csodálkozni látszott, a beszédes paraszt pedig felém fordulva folytatá : „Tudja az ur, miért utazunk mi most a vasúton ? Hát mi Veszprémben lakunk, aztán mindennap csak az járta hogy: milyen jó lehet az, vasúton utazni! No hát József az én test- \ érem Füreden nősült, s telepedett meg, s anyám sokszor mondta: „vájjon hogy van József? Jajj csak megláthatnám még!“ Én hát ezt gondoltam: hadd érje meg ez az öreg asz- szony, hogy vasúton utazzék, és lássa meg Józsefet és feleségét. így vagyunk mi itt együtt útban, mert anyám nem merne egyedül menni. Már három év ólta nem tud járni, s mindig hordozni kell: reggel az ágyról a székre, este a székről az ágyba, s ha jó idő van, ki a szabadba.“ „Nem kis teher lehet édes anyjának gondviselése“ vetém közbe. „Tehtr-é? Hogy is ne“ válaszolt a paraszt; mig arczának kif jezése ezt mondá: várj csak majd mondok valamit. „Az anyám, húgomnak születése után két évre, midőn apám meg
