Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-08-20 / 45-46. szám
542 eresztette el. Más részről örült, tudva, hogy egy pár kiűzött jó léleknek szállást, kenyeret adhatott, ha bár oly kevés időre is. Tavaszszal tértek vissza Andrásék családi tüzhelyökhöz. Egy másik lakadalmi ünnep volt az a nap Szugolydon. Tóbéli bátyánk nem tud eléggé hálát adni az Istennek, hogy fiát, gyermekeit vissza kaphatta. A kis unokát is szerette volna keblére ölelni, de ő felőle másként végzett a gondviselő. Ártatlan hamvai ott nyugosznak távol szüleitől az idegen földben. András rendbe szedte ismét a gazdaságot; azóta tapasztalt, s nem kevés józan ösmérettel gazdagodott, mit Szugolydon érvényesíteni igyekszik is a mennyire lehet. Ma már még jobb lábon áll mint mikor elkerült hazulról; most irigyelheti már igazán Nagy Borcsa a Teresa helyzetét. Mert igaz, hogy a Teresa egy falusi gazda felesége, ő pedig csakugyan tanitónévá lett; de csak jobb össze nem hasonlítanunk a két asszony sorsát. Teresa akárhányszor hall felőle s ugy-ugy el sajnálkoznak rajta Andrással... Szegény Borcza!! Tóbéli bátyánknak szive reped örömében, ha unokáit térdére veheti; a nagyobbikat „Marit“ úgy hívja, hogy „te kis idegen !“ — a kisebbiket „Rózát“ meg úgy, hogy „te kis jött ment!“ Tóbéliné asszonyom pedig pironkodva gondol egykori köszivü- ségére s úgy szeretné bedugni az apjok száját sokszor, mikor el-el kezdi, hogy: „ugyan-ugyan anyjok! hogy is tudtad te ezeket bántani, mikor ezeknek a házassága „az égben köttetett!“ VARGA LAJOS. Y a s u t o n. Kedves őszi napok voltak azok : mosolygott a felhőtlen égbolt, a szelid fényű nap, még azok az aranysárga szinbe öltözködő falombok is utolsó örömüket élvezni látszanak. Egy rég nem látott s távolabb lakó barátom jutott eszembe, Ígéretet tevék, hogy meglátogatom. Itt az idő —■ gondolám — hogy szavamat beváltsam. Harmad osztályú jegyet válték, s a legközelebbi reggeli vonattal elutazám. Midőn a vonat az első állomáshoz közeledett, különös látványnak lóvék tanúja. Elénk, erőteljes parasztlegényt láttam, ki karjain egy éltes anyókát hordozott. Az öreg- no sovány karjaival átkulcsolva
