Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)

1882-08-06 / 43-44. szám

lyura terelni; ma már a „Villás-“ék is puha pázsiton legelésznek, Gyuri pedig a kasza nyelét emelgeti Hétfő reggeltől Szombat estvéig; akkor még a nap is úgy volt meleg, ha subán keresztül sütött, most meg már a deleién is hiába húzó- dol a nagy körtefa alá, (i hun a szépapám nagyapja már öt esztendős korában édesdeden leste, a mint a „nagyapó“ a méhesből jövet zsírozza számára a ropogós piritost) — zápor-eső nem veri keresztül, de a Júliusi napsugár alákankarodik s ha nem perzsel éget. Nem kis munka ám az, ilyen kutya nyelv öltögető időben huzgálni a kapa nyelét hétröl-hétre; a mint bele vágja az ember a földbe, úgy szikrázik a fold is, meg a kapás szeme is, a „szilaj“ patkója nem küllőmben a szatmári csinált utón.

Hej! a földmives ember érzi igazán annak az átoknak a sújját: „arczádnak verejtékével egyed a te kenyeredet.“ Erzi- érzi; dohát azt is tudja ám minden józan szamosháti ember, hogy mindenki csak nem lehet szolgabiró, meg viczispány ; aztán ezeknek tán nincsen is dolguk?! Nincs ám! Az a nagy rovátkás almáriom annak a megmondhatója csak. a melyben az a sok Írás megfordul; csak Szugolydon is mennyi papirost tele tud írni a jegyző ur ! Aztán a mind oda megyeri a vármegyére. Bizony, kinek-kinek „munkálkodni lcejl, míg nappal vagyon, mert eljő az éjszaka, melyen többé senki sem munkálkodhatik.“

Tudja azt Tóbéli András is, nem azért nőtt fel kedves ura atyja árnyékában, hogy ne tudná; most is ott izzad munkással élén s ember legyen a talpán, ki a maga rátáját hamarább kivigye mint ő. Haj! itt a gazda nem a szitkozódásban, hanem a kitartó munkában megyen elő jó példával. Nem is tudnának az András munkással csak egy rósz szót se mondani felőle; még a Ficzfa Pista se tud rá haragudni ; pedig őt a múlt héten a „Ilengyás“ parti tilalmasban ugyan-ugyan megdorgálta, a miért nem tud különbséget tenni az „enyém“ meg a „tied" között. — „Hanem csak azt lenne derék ki sütni, mi bánthatja most megint a tiatal gazda szivét?“ tűnődtek magok közt a kapások. „Olyan szótlan vagy két nap óta, mint a Ba- giék malma, mióta kiapadt a „Heves patakja.“ „Ehin ni! van most már szép, jóravaló felesége; szeretik is egymást, mint galamb a párját; úgy is éltek együtt, mint két szép gerlicze; őszi' uramfia ! egyszerre csak mintha ölyü csapott volna közéjük — úgy reszket mindenik, ha szólamok kell !“ — „No bezzeg! Hát nem ősmertétek ti Tóbéli né asszonyomat; tán

nem