Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)

1882-08-06 / 43-44. szám

tanultam — gazdag leszek én majd 1“ — Jól feleltél lányom! enyém vagy, miénk vagy, apádra találtál, ne félj! mig én élek hántásod nem leszen, boldog lészesz házamnál! Most pedig gyermekim, rokonim, barátim! fel, vigadjunk, tánczra!“ Kétszer se kellet azt mondani; rázendítette a „marok-vas“ s tánczra perdült a fiatalság, az öregebb had pedig, a rakott asztal mellett barátságos beszélgetés közben ülte a lakadalmat a maga módja szerint. Állott a menyegző, boldog boldogtalan örült, vi- gadozott.

:rEgyetlen rózsa sem terem tövis nélkül. A kis patak vize sem kristály tiszta mindig, zápor eső, forgó szél meg-meg zavarja. Nagy csoda volna, ha két ember élete, két szerető szívnek forró dobbanása mindig nyugodt lenne. Az Andráséké sem tudott az lenni. Mintha csak az ördög akarta volna ketté metszeni azt a fonalszálat, rnelylyel a jó Isten oda fent az égben együvé kötözte szivöket közös örömre : olyan furfang'osan kötött boldogságukba az irigység, olyan erővel akarta őket egymástól széttépni az — asszonyi praktika. — No de megtanulhatta Tóbéliné asszonyom, megtanulhatja más asszony néném is, a kinek olyas sora van, hogy „erős a szeretett mint a halál, diadalmas, mint egy zászlós tábor“ s az ellenében ugsan az irigységnek, a rósz akaratnak, rozsdás fegyverei mindig Csütörtököt mondanak. Az Andrásék szeretete legalább is aczélabb volt az aczélnál s százszor is megtompult az irigység élesre fent kardja, de szeretetökön egy csorba sem esett; ezerszer néma lett a konkoly hintő nyelv, az ő szívok pedig mindig hangosabban dobogott, verdesett egyik a másikért. —- Tett után beszélek.

Azóta, hogy az Andrásék lakadalmától elbúcsúztunk, nem egy-két nap lelt el; de nem is egy hét ám, hónapja már annak, ha nem kettő, három, jobban mondva négy is. Akkor még — úgy elvétve — nagy tábla jegek sompolyogtak alá a szőke Szamos duzzadt hullámain, most meg már, — a hogy tovább ki,-érjük őket — a Tótiék kertje alatt olyan lapály terült el, bizvást megférne rajta egy nyolcz lovas ágyós, aztán a vízibe is bemehet most még a pendelyes nyíri gyerek is, akár közepéig, csak fej-ze ne legyen, a biz einem nyeli; akkor még a szomszéd Cyúri gyerek is gyakran haza-haza nézétt a vigalrnas csűrből, a „villás,“ „csákó," „bodor“ „szarvas-‘fra, hogy van e irr'g elüttök takarmány, nem kell-e még őket vá-