Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-08-06 / 43-44. szám
— 513 a saját gyermeköket. Tóbéli bátyánk is, a hogy megfordult ott, bele szeretett; nem a szépségéért; mert bár arcza olyan voi is, mint a feslű bazsarózsa, termete mint a liliom, erre n. m sokat adott volna az ö 60 télé kullogó szivével; hanem csak tündöklöbb volt a Teresa erkölcse két sötét szenténél, tömöt- tebb volt szive szelíd érzelmektől, mint akár hány hires leánynak erszénye aranytól-ezüsttől, azért szerette meg. Nem is titkolta el a nagy bácsi ék tói, annak a leánynak menyének kell lenni, ő Andrásnak szánta azt. Hát mikor még nem győztek róla elég jót mondani, hogy a milyen tiszta, takarékos, munkás, tisztességes családból való stb. stb. Úgy örült, hogy Andrást Nagy Máté uramék kikosarazták, alig várta, hogy fiával közölje a dolgot. András pedig azt mondta erre : ,,jólvan édes apám ! megnézem, ha olyan a milyennek apám uram mondja^ én biz’ elveszem !“ Az anyjával ment el András leánynézőbe, de meg is nézte ám, meg is szerette ám; Teresa is csak ámult-bámult a mint Andrást meglátta, soh’ se hitte, hogy ilyen csinos legény is tudjon teremni falun, Szugolydin! Addig-addig nézte, azon vette észre, ellopta a szivét. Nem kellett több. Hat hétre kihirdették őket, haza is hozták a menyasszonyt Szugolydra. Öröm nap volt az a kis faluban; de öröm volt különösen Tóbéli bátyánk szivében. Azzal fogadta a fiatal párt mikor a nyolez sallangos pelykó megállott a násznéppel a pitvar ajtónál; „na fiam! csakhogy megjöttetek! Hála legyen a jó Istennek! Soh’ se hittem volna, mindig azt beszéltem, nem leszek én soha házasság csináló s ime! titeket én kovácsoltalak össze. Csak az Isten is hagyná helybe ezt az én tettemet, csak áldana meg benneteket, csak úgy forrasztaná össze sziveteket, a mint énszeretném, hogy lennétek egygyé, hű férj s feleséggé! Teresa telelt erre könnyező szemekkel. Nem bánat könnyje volt, hanem az örömé; szivéhez szólott az a tisztes ember, ki most már apja lett, hogy meg nem állhatta sorsát elgondolva, hogy könyet ne ejtsen. Azért még ölelve tartá őket atyjok, szivéből fogadta: „bízzon édes apám ! a mily árva voltam s becsületes leány, olyan jó leszek én magukhoz ezután. András az én szivem elvette cserébe, ha vissza nem adja, ha einem taszítja — Isten áldja érte; én az övét soha semmiért sem adom, egygyé leszek vele esküvel fogadtam, eskümet megtartom. Nem hoztam magammal semmit, a mint tudják, szegény leány voltam; csak szeressenek úgy, a mint én szeretni Andrást meg
