Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-08-06 / 43-44. szám
tyámnak egy igen-igen Sí'eli* 1 természetű, jó lelkű András nevű fia. Ezelőtt úgy 7—8 esztendővel, mint a féle „sor“ alól kikerült fiatal emberhez illik, arról kezdett gondolkodni András, hogy belép a tisztéséges emberek sorába, megházasodik. Mondanom sem kell, hogy apa és anya egyaránt helyben hagyták szándékát. Hogyisne! Hiszen a nagyobbik eladó már régen elment a háztól, a kisebbik még nem arra való, hogy „jobb keze“ legyen az anyjának, a munka soh’ sem fog}-, mindig nő. „Jó lesz biz a fiam; egy jóravaló asszonyt hozzál a házhoz; legalább én sem koptatom mindig a talpamat; öreg vagyok már én, jó lesz, ha lesz egy fiatal erő a háznál, ugy-e Apjukon)! „Én nem bánom fiaim; a hogy jobb lesz, módoljátok.“ — No! beh furcsa maga édes apjukom ! olyan könnyen beszél.“ — „Nem beszélek én könnyen fiam; hanem csak a mondó vagyok, hogy Andrásnak már benőtt a fejelágya, a mit tesz, tegye ; csakhogy okosan ám!“ — „Oh! hát nem is szokott az hebe-hurgyára tenni soha semmit; nem tud arra mondani senki semmi rosszat.“ — „Ezt anyjukom ne beszéld nekem; ezt én ép olyan jól tudom, mint te; Andrást te sem ösmered jobban, mint én; csak hogy most ám olyanba vágja a fejszéjét, a milyet még nem próbált. A házasság nem utolsó dolog ám! Meg kell azt ugyan csak fontolni a fiatal embernek, hogy jól üssön ki.“ — „Az ám.“ — „Hiszen ezt tartómén is; épen azért szeretném édes apjukom, ha maga mint tapasztalt, jártas-költés ember tanácsolná a fiát, mikor erre a nagy lépésre szánja magát.“ — „Engedj meg anyjuk, de én házasság csináló nem voltam s nem is leszek. Annyit mondok csak, hogy nem szeretném, ha András boldogtalanná tenné magát egy rósz asszony által. Nézzen szélyel; keressen magához való, tiszta erkölcsű, munkás, illedelmes házastársat; nehogy valami háborúságot, versengést hozzon a házamba!“ — ..Ugy-ugy apjukom; tanácsolja ; nem veszi ő rósz névén a maga szavait. De hát merre is próbálna szerencsét?“ „Ez az ö dolga fiam! A szerelmet nem lehet erőszakolni. — Bízzuk a többit ő reá.“ András ki e szóváltásnak fültanuja lehetett volna, merengve nézett maga elé; gondolata ott járt a titkos jövőbe; előtte állott jövendőbelije, előtte a kis család, melyért ő élni, munkálkodni fog; az öregek szavait hallotta is nem is; arra ébredt fői, mikor édes anyja vállát érintve kérdő: „Hát aztán gyermekem! gondoltál-e már valakire ?“ —„Gondoltam-e édesanyám ! ? Óh hiszen most is ö reá gondoltam; ott járt lelkem
