Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-08-06 / 43-44. szám
Pihenésem nyugtom találom, Uj erőt önt belém az álom. Oh én szivem, ha „amaz“ éj Közéig feléd, akkor se félj! Ki pályáját híven fül ja, Mennybe viszen annak útja. — 50Ö — Az égben köttetett. Nem csüröm-csavarom a dolgot : őszintén kimondom, hogy az egész úgy történt, a hogy el fogom beszélni. A szereplők neveit azonban — bocsásson meg a nyájas olvasó — nem fogom kiírni; mert tudom jól, hogy roszul esnék annak az áldott két jó cselédnek, ha meglátnák, hogy : ehun ni! nem tudott az a pennás ember másról Írni, mint épen ő róluk! Aztán ugv dicsérni a világ füle hallatára! Őket ugyan ne dicsérje senki; nem szorultak rá. Nem is dicsérgetlek én titeket jó lelkek! Elmondom egy* szerűen két szerető szívnek forró ragaszkodását egymáshoz. A szép tett önmagában hordja dicséretét. Jómódú kis falusi gazda ember Tóbéli József bátyám ott a Szamos parton; megáldotta a jó Isten két munkás kézzel nyájas szerető szívvel. Két keze után, Isten segedelme mellett, tudott annyira menni, hogy a Nagy Máté meg Kis Bálint ufa- mélc famíliájától egy csöppet se maradt hátra vagyon dolgában. Van csinos háZa, jó karban tartott udvara; a ,,Hengyás“ parton egy darabban, a „Dübögő“ mellett másik darabban kiszakított, lombos füzektől rejtett takaros kis tagja. Szóval nem szorul kölcsön kenyérre; inkább ád, hogy sem kérjen. Nem is hallana annak a szájából panaszt senki fia ; él csendes béke- ségben, viseli a hivatalt közmegelégedésre, ha úgy üti a sor, hogy most kurátor, majd biró urnák válassza a falu akaratja. Hm! De nem mindig volt ám ez igy. Tóbéli József bátyám kezébe is csordultig tele egyszer a bánatpohara; soh’ sem felejti el — azt mondja ; bár ne is kellene reá emlékezni. „No de elmúlt, nem jön a többet vissza apjukom 1“ -— „De ne is jöjjön ám, anyjuk!“ Az egész úgy történt pedig, hogy: van az én Tóbéli bá-
