Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)

1882-07-02 / 39-40. szám

46i

gyitást kulcsul használta arra, hogy a lelket megnyerje pásztori hivatásának. így fordulnak elő esetek, a mikor, a menynyire csak lehet, — kénytelenek vagyunk a külső szükséget tekintetbe venni, kénytelenek vagyunk részvétünket éreztetni, hogy a lesújtott szív a szeretet lehelete alatt feléledhessen. — De más részről, nem képzelhetünk magunknak helyes alapokra fektetett szegény ápolást: fegyelem nélkül; és jó intés nélkül kiosztott adományok a helyett, hogy használnának annak, a ki azokból részesül, inkább a mélyen sülyedést idézik elő ; nincs bennük köszönet, mintha feneketlen hordóba vizet öntenénk. Hány ezer alamizsna csak arra szolgál, hogy a munkakerülő mesterlegények folytathassák kóborlásaikat! S a szenvedő emberiségre s az igazán szükölködőkre nézve valóban jótékony kórházakról és ápoldákról sokan bizony csak igy gondolkoznak : mért dolgozzam, mért takarítsak, ha majd nem lesz semmim: úgy is eltartanak. —• Tehát nem fölösleges szivére kötni a szegénynek ezt is: az a nehány forint, a mit időnként kapsz, nem változtat nyemorult helyzeteden, te neked le kell vetkőznöd a régit és fel kell öltöznöd az uj embert, istenfélővé, lelkiismeretessé, szorgalmassá, háziassá, alázatossá, őszintévé, bölcscsé és bünbávóvá kell lenned, különben senki sem segíthet rajtad ! !

Tehát vigasztalni és inteni! Ez a jelszó. A kinek szeme és szive van ember-társainak szenvedése iránt, az lehetetlen, hogy ne sajnálkozzék azon szegényeken, a kik városokban ngy mint falvakban és sokan még ifjan, mások meg élemedett korukban ki vannak téve a nélkülözéseknek. Itt egy család, a melynek asztalára a múlt sovány esztendő miatt nem jutott kenyér, a munkahiány miatt pedig nincs pénz a kenyérre. Ott egy mester-ember, kereskedő, a ki előbb jó viszonyok között élt, — most nem tudja, hogyan teremtse meg a másnapra valót, szégyenli feltárni szomorú helyzetét; neki és övéinek kétszeresen nehéz a nélkülözés ; mert hisz előbb finomabb ruhát viseltek és gazdagabb élet-módhoz voltak szokva. Es ismét egy szegény vándorló kopog az ajtón. Néhány évvel ez előtt az ilyen vándorló kéregetőkre azt a megjegyzést tették : csak akarnának dolgozni, tisztességes kefesményben részesülhetnének ; ma mar egy-két krajczárt is keservesen meg kell szolgálni, de nem találnak helyet és igy ruházatukban és erköl- cseikban elzüllődnek.

Mennyire időszerű és okadatolt tehát ma kérni az Istent,