Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-06-04 / 35-36. szám
— 424 gyorsan a parton terem, a lánczot eloldá s még ki sem mondd jól : fussatok! midőn a vadak darabokra szaggatták őt s ott azonnal föl is falatozták. A megmaradt társak, arra kérték a kapitányt,hogy csak olyan partra vezesse őket, ha bármily messze van is, hol európaiak laknak. A kapitány azért elhatározd, hogv a veszélyes Torrez szoroson át Timor szigetébe evezend, hol a hollandoknak birtoka van. Ámde ez mintegy tooo mértföldnyire volt még tőlük, tehát az élelmet ügy osztá fel. hogy a kenyérből egy-egy emberre naponként csak egy falat jutott, a vizből pedig minden 8 emberre csak egy-két korty. Elképzelhető', hogy mily szörnyű koplalásra és szomjúságra valának e szerencsétlenek kárhoztatva! És ha még csak ebből állott volna nyomorúságuk ! De a romladozott csónak, mihelyt szélvész támadt megtelt vízzel s a hajóslegényeknek ugyancsak volt dolguk, hogy a vizet kimerjék a hajóból s az el merüléstől megmentsék. De bár megmenekedtek az elsülyedéstől, ekkor meg az éhhalál fenyegette őket, mert a tengervíz átjárván kenyereket, csaknem ehetetlen lön az. így még kétségbe ejtöbb helyzetbe jutottak. Több mint egy hónapon át hányattak a nélkül, hogy az égen és a sik tengeren kívül egyebet láttak volna. Kebel- renditő, szivrázó állapot! Bizonyára ilyen emberek szerezték igen-igen keserven tapasztalások árán ama példa beszédet: a ki imádkozni nem tud, menjen a tengerre! majd megtanul ott! Nem is telt belé sok idő, midőn az éhség, szomjúság, testi fáradtság s lelki aggodalom miatt egész testűkben roskadozván, a végső lehellethez közelitének. De az Isten könyörült rajtok, midőn a veszély tetőfokra hágott és távol volt minden emberi segedelem : akkor 32 napi kinteljes utazás után, a Torrez szorosba érkezvén, ott egy kis szigetre akadtak, melyre azonnal ki is kötöttek. Ki írhatná le a boldogság érzetét, mely szívókét eltöltötte ? A partra kilépve sok jóizü gyümölcsöt, osztrigát s friss ivóvizet találván, letelepedtek ott, s megvidámult lélekkel pihentették tagjaikat. Örömök azonban nem tartott sokáig a vad emberektől való rettegés miatt, kik nem sokára mutatkozni kezdenek, s ők a hajóra szál Iván, tovább evezőnek. Midőn a Torrez szorosból kiértek : ismét újra kezdődött szenvedésük, most már betegségbe estek, s közölök némelyek a halál révére jutottak. Annyira emelkedtek fölöttük a nyomorúság vizei, hogy már csaknem összecsaptak fejők felett. Esedeztek Istenhez, s arra kérték, hogy vessen véget minélelébb kinteljes
