Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-04-23 / 29-30. szám
355 melyben keresztségben részesültek, konfirmáltak vagy talán egybe is keltek, soha sem mennek, hanem a világ kedvében járnak mindenkoron. Az istenházának megvetése nem marad büntetés nélkül. Olvastam, hogy egyszer egy lelkész egy tekintélyes polgár beteg ágyához hivatott. A beteg közel volt már halálához. Beszéd közben mindinkább bizalmasabb lett a lelkészhez, a ki észrevette, hogy valami nyomja szivét. Végre könyek között megvallotta, hogy már nem is emlékszik tökéletesen, de sok éveken át nem volt a templomban. Itt büntette meg Isten öt halálos ágyán s meglehet, hogy e büntetés üdvére szolgált. Egy másik történet pedig a következő: Egy ifjú ember össze verekedett czimboráival s börtönbe hurczoltatott. A lelkész felkereste őt, s miután a véres verekedés Vasárnap történt: a Vasárnap megszentségtelenitéséről beszélt hozzá; figyelmeztette őt, hogy ezután rósz társaságba ne vegyüljön s olyan ifjúkkal barátkozzék, a kik szeretik az Istenházát a templomot, Erre azt mondá az ifjú, hogy ilyeneket ő nem találhat; mert nincsenek. Rövid idő múlva ismét meglátogatta őt a lelkész; de ekkor már barátságosabb pillanatot vetett reá; egy könyv volt kezében, események voltak benne leírva az egyház történelemből. Ekkor már bizalmasan bevallotta, hogy nem csodálja, ha ő oly lefelé ment a lejtőn, hiszen tiz év óta egyszer- sem volt a templomban. Ehhez a két példához fűzhet a szives olvasó más példákat is. Annyi bizonyos, hogy egy oly család, mely megveti az Isten házát: nélkülözi a vallás erkölcsi élet alapjait, a legnagyobb boldogságát. A gyülekezet éneklésében és imádságában, nem külömben a prédikáczióban van valami isteni erő, mely figyelmet gyakorol még a parlagon hagyott műveletlen szívre is. Dicső hivatása van a templomnak, s e hivatását — hála az égnek, — még ma is betölti. A benne elhangzó evan- gyéliom erősiti a hitet, építi a belső embert s megörvendezteti a lelket, s ezt csak az vonhatja kétségbe, a ki még soha sem ment tiszta érzülettel az Ur házába. Az Istenháza látogatásának mindig meg van drága értéke, daczára annak, hogy sokan csak puszta szokásból járnak templomba s daczára annak, hogy sokan megvetik az Isten házát. Mondjuk azért buzgó szívvel, Uram hajlékodat Szeretem házadat
