Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-03-26 / 25-26. szám
2Q9 — urak s főpapok. Egymással ellenkező parancsokat küldöztek / neki s be nem várták. Magának az összegyűlt seregnek is, mintha esze ment volna el, az utolsó pillanatokban egész csaknem a lázadásig ment vakmerő bátorsága, s azt hitte, hogy- ők 28 ezeren képesek lesznek Szolimán szultán -3oo ezer emberét megszalasztani. Az elvakultság elragadt magára Tomory Pál kalocsai érsekre is, kinek szeplőtlen jellenge, buzgó vallásossága és ig'az hazafisága előtt tisztelettel kell ugyan meghajla- nunk; de a kinél hiányzott a nagyobb szabású hadvezéri tehetség, melyet már maga a csatatér szerencsétlen megválasztása is tanúsított. A szerencsétlen nemzeten beteljesült Jézus mondása: „a mely ország magában meghasonlik, elpusztul;“ i52Ó. aug. 29., a mohácsi síkon, királyostól együtt, a nemzet szine, virága elesett. „S még áll Mohács, még áll — magasbra nőnek Az uj barázdán, s régi hősökön Kalászai, — erőt ád a mezőnek Bár rég lefolyt, a férfi vérözön. Nincs kő határán, nincsen kunhalom, De áll a tér s nem vérz a fájdalom!“ KISS KÁLMÁN. Engedj a jó tanácsnak. i83i-et Írtak. Óh mily nevezetes esztendő volt ez! A pestis sebes szárnyakon repülte át édes hazánkat, s nyomain ijjedelem támadt a szivekben, köny a szemekben. Házakban és utczálcon csak epesztő jajj hangzott mindenütt; mert apa és anya, testvér és rokon szive felét siratta, mig nem ő is a könyázott utón vitetett megsiratcftt kedveseihez a temetőbe. Beteljesedett a mit az ur Jerémiás lelke által mondott: „feljött a halál a mi ablakainkra, béjött a mi palotáinkba, hogy elveszesse a kicsiny gyermekeket az utakról, az ifjakat az utczák- ról; és hever az embereknek holttestek, mint a ganéj a mezőn, és mint a kévék az arató után, és nincsen a ki egybegyüjtse azokat!" Megjelent a2 iszonyatos halál, a kegyes, Istenfélő Both János házában is, s a még élte javában élő atyát, nejével s két
