Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-02-26 / 21-22. szám
— 256 Ennek megszentelése: Isten rendelése s csak üdvünkre és javunkra szolgálna, ha e napot Isten rendeléséhez képest megtartanánk. Az egyik legfőbb czélja ennek a „Vasárnap“ czimü kedves lapnak is, hogy az Ur napjának megszenteltetése által hasson a nép közerkölcsiségére s igy terjeszsze Isten országát ; mert számtalan műveletlenek s a-zok, a kik magukat müveiteknek szeretik neveztetni : vajmi keveset vagy épen sem törődnek ezzel a nappal! Vajmi sokan nem tudják vagy nem akarják tudni, hogy mire való ez a nap?! A helyett, hogy ezen a napon mennyei rendeltetésükre gondolnának s mindennapi foglalkozásaiktól visszavonulva, az élet legfőbb hivatásának betöltésére maguknak erőt gyüj- tenének: különféle ideg-bántó szórakozások által testi és lelki erejöket gyengítik s a drága időt a hiúság, erkölcstelenség, élv hajhászat és könnyelműség szolgálatában töltik el. Alig van Vasárnap, a melyen valami oly ünnepélyt ne rendeznének, a mely megzavarja a Vasárnap csendes nyugalmát, százakat és százakat el von azon alkalmatosságtól, a melyen értelműket felvilágosíthatnák, lelkűket nemesbithetnék s szivüket vigasztalhatnák. így pl. nálunk Szegeden minden hónapban a rendes, de a rsndkivüli közgyűlés is Vasárnap d. előtt q órára hivatik össze. Úgy gondoltam, hogy ez másutt is igy van. Még nagyobb baj az, hogy a vásárokat Vasárnapra teszik, hát a farsangi bálokat és nyári mulatságokat is nem-e szombat estve tartják? Miért? mert, úgy mondanak: másnap egész délig alhatunk. No hát igy szenteli meg a mi népünk a Vasárnapot. S ez nagy szerencsétlensége a mi népünknek, hogy mind ezek Vasárnap történnek. Igen, a világ-szellem kielégithetlen mo- lochja nem kíméli meg az ünnepeket sem. Karácsony, Husvéb Pünkösd a látogatások napjai. Ila most már az ember Isten rendeléseit megzavarja, csodálkozhatunk-e a fölött, hogy Isten a ki nem hagyja magát megcsufolni, világos derült, tiszta napok helyet ködös, zimankos, szomorú napokat küld reánk. Bűnünk mint sötét köd száll fel az ég felé s elhomályosítják azt fejünk felett; Isten barátságos tekintetére méltatlanok vagyunk azzá tesszük magunkat magunk viselete által s igy könnyen érthető, hogy miért részesülünk néha néha oly mostohán az Isten adományaiból! Mily sokszor ép akkor szalasztjuk ki kezeink közzül az áldást, mikor azt hiszszük, hogy erősen fogjuk azt? Isten gazdagon bizonyítja be hozzánk viseltető atyai sze-
