Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)

1880-11-07 / 5. szám

74

hát a keresztség van először parancsolva s aztán jő a Szentlélek áldása. Lássák, nem járunk Jézus parancsolata ellenére, ha a vizlceresztségben gyermekeinket részeltetjük.

A baptista megint olyat sóhajtott, mintha nagy kő nyomná szivét, de most még kevésbbé tudott válaszolni. Elfordult s Mátéval együtt bement a házba.

A kik pedig mindezt hallották, nevetve hagyták ott a baptista prófétát.

— Ezt ugyan körömre fogták, — szóltak egymáshoz.

— De azért meg nem téritik.

Máté azonban ez időtől fogva nem lelte nyugtát. Annyit ingadozott már, hogy közel volt a végső bukáshoz. Mit higy- jen ? Hová forduljon ? Mindinkább sötétedni kezdett elméje. Egyszer egy reggel azzal rontott ki a házból, hogy ő Illés próféta, látja a tüzes szekeret, a mint az égből jő alá s őt elakarják ragadni az angyalok. A szerencsétlen megtébolyodott. Rögeszméje volt, hogy ő megfordítja a világ sorsát, mihelyt a tüzes szekér leérkezik.

KÖNYVES TÓTH KÁLMÁN.

Legyünk takarékosak, hogy jót tehessünk.

Ugy-é, midőn az Idvezitő Ur Jézus Krisztus megvendégelte a hegyen körébe gyűlt népet, a vendégséget eme szép s tanuságteljes szavakkal fejezte bé: szedjétek fel a maradék darabokat is, hogy semmi el ne vesszen!

Vájjon, ezen szavakkal, nem a takarékosságra, nem arra alcarta-é figyelmeztetni népét,hogy Isten áldását becsülje meg; s lakmározás közben, lakmározás után is emlékezzék meg arról, hogy bár mily csekélynek lássék is Istennek valamely jótéteménye, csak úgy magában: de ha összegyűjtjük azokat, ha egymásmellé állítjuk, már akkor megbecsülhetetlen áldásává válik az Istennek.

Nekem, mindannyiszor, midőn a Szentkönyvet lapozgatva, ezen idézett helyhez érek, eszembe jut a mi népünknek helytelen, sokszor bűnössé váló gondolkozása. E helytelen s bűnös- gondolkozás az, hogy a morzsalékot nem becsüli, nemcsak hogy fel nem szedi a maradék darabokat, hogy semmi abból el ne vesszen, hanem ha elvette s bőven vette Isten kezéből az