Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)
1880-10-31 / 4. szám
59 az ágyakba. Az ágyak, fahamuval hintetnek meg, és naponként kétszer öntöztetnek. Két-három hónap múlva, láthatókká lesznek a friss zöld és babérlevélhez hasonló fényes növények. A nap heve ellen, bambusznádból készült állvány és lombbal befedett tetővel védelmezik. A föld, melyben a kávécsemeték lesznek átültetendők, következőképen készíttetik elő. Először hozzáfognak az őserdő irtásának fáradságos munkájához. A vékonyabb fák derekait könnyedén bevágják, s ezekre ejtvén egy levágott nagy fát, ez sorba dönti le a vékonyabbakat. Ámde tekintsük meg előbb a még talpon álló őserdőt! Komoly hangulatot költ keblünkben az őserdő ünnepélyes csendje, és az árnyékos lombozatu óriási fák alatti félhomálya. Bámulásra ragadnak a bokrok, melyek húsz lábon felül növekednek, és a kúszó növények, melyek vastag hajókötelek módjára vagy a fák közé, vagy egyik fától a másikig fonódva, szabadon hintázódnak a levegőben, és helylyel-közzel pompás virágokkal tarkázvák. E közben, hallatszanak az erdőirtók fejszecsapásai, s közelítve e pusztító munkához, alig vagyunk képesek elfojtani magunkban a pusztulás szemlélése feletti fájdalmunkat. Úgy tűnik ez fel nekünk, mintha a természet egy szép templomát szentségtelenitenék meg. De vigyázz! Mi óriási ropogás hallatszik itt oldalvást? Egy fejedelmi fa van dűlő félben. Teteje alig bir leszállni a rég megszokott szellős magasságból. Ámde, dereka leválik tövétől, és a tova iramodott favágók által adott irányban, siketitő ropogás közt, zúzó súlya magával ragadja a többi fákat. A favágók visszatérve és fejszéikre támaszkodva, egy darabig némán tekintik meg kezeiknek romboló munkáját, melyet ujabb bátorsággal folytatnak, vagy pedig pecsenye után néznek, melyet azon szürke mókusok közül szemelnek ki, melyek a ledőlt fával együtt a bokrok közé szorulva, sebesülten készülnek elmenekülni. Mily nagy rombolásnak összevisszásságát mutatja az ily kiirtott erdő, az ő egymásra dőlt, hosszan elnyúló, összezúzott, szétforgácsolt fáival! Részben legalyazzák a fákat, de a gályák rárakatnak a derekakra, hogy gyújtóul szolgáljanak. Nehány hét múlva, megégetésre alkalmas a fa. E végre oly napot választanak, mikor a kedvező szél nem a talpon maradt erdő, hanem a nyílt táj felé fú. Egy sor munkás, égő fáklyákkal,
