Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)

1880-10-31 / 4. szám

55

— A tehenet hajtottam ki az udvarról, s a sövénykerítés karczolta meg.

Hazudott; szégyelte, hogy egy nő körmeinek jegyeit viselje homlokán. Erős, izmos férfi volt.

— Ez a seb itt az arczán, — szóltam rámutatva — hamar begyógyul, de az a másik seb, ott benn a szívben jóval veszélyesebb“, — s ekkor elkezdtem rajzolni, hogy mennyire siralmas sorsot készítenek önmaguknak, életökben megásván boldogságuk sirját. Nem szégyenlem bevallani, hogy könyek gördültek le arczomon. Láttam, hogy egy kis ágyban két gyermek húzta meg magát. Azok is sírtak, csak a házaspár nem. Villogó tekintetet vetettek egymásra, mintha mundanák: „csak hagyj itt, majd újra kezdjük.“

Maradnom kellett, hogy kibékítsem őket. A kisebbik gyermeket ölembe vettem. Nem félt tőlem, simult hozzám, mintha őrző angyala lettem volna. Megcsókoltam s igy szóltam:

— Magok ez ártatlanok lelkét mérgezik meg példájokkal.

Az anyai szív meglágyult. A nő sirt. Tudtam, hogy most

már tűrni fog. A ki sir az enyhületet talál.

— Ne tetézze baját nagyobb bajjal, édes lányom, — mondám neki — tűrjön és imádkozzék.

Másnap eljött hozzám. Sírva panaszolta el, hogy ö mily ártatlan lélekkel, mily tiszta szeretettel, mily vallásos kedély- lyel ment férje házához, de ez lassanként, hozzá szokott az italhoz, a részegeskedés szülte a káromlást, mitől elébb még a háta is borsózott. Ott akarta hagyni, de mint árva leánynak nem lehetett sehová sem mennie; tűrt, mig tűrhetett, de utoljára a mindennapi szokás őt is hozzáidomitotta férjéhez, annyira, hogy most már az étel sem esik jól káromkodás nélkül. Tudja, hogy vétkezik, de vérébe rögzött, nem tehet róla.

Pedig tehetett ám, és tett is. Férjét az örökös borital csakhamar elvitte; a nő most már elmehetett Isten házába, s a legjobb anya vált belőle, kinek ajkairól gyermekei egyetlen szitkot sem hallanak.

Oh, anya! ha netalán férjed hiában veszi is föl az Isten nevét: te ne kövesd példáját. Ne feledd el, hogy gyermekeid vannak, s azok lelke is őrizetedre bízatott. Ha az egyik pásztor alszik, legyen ébren a másik, s űzze el a farkasokat, az éjszakának rémitő kisérteteit. Mi gyönyört is adhat az a káromkodás. Semmit, semmit. Még a tolvaj is inkább mentheti