Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)
1881-02-06 / 18. szám
233 doltam magamban — most engem az álom mentett meg. Isten elküldte hozzám álmomban jó anyámat s az a kis biblia, melyet én ki akartam dobni, mentette meg kétszer életemet. Alig vártam, hogy pajtásaim leheveredjenek. Mikor már mindenki aludt, az őrszobába mentem, kigomboltam egyen ruhámat s kivettem a szivem fölé helyzeti kis bibliát. Ez a kis biblia volt, melyet anyám elhozott; két helyen volt keresztül lőve. A golyó az égj álján az 54-ik zsoltár 6 versénél feküdt, tovább hatolni a papíron keresztül nem tudott s itt ezt olvastam: „ime az Isten nékem segítségem és az Ur őrizője az én lelkemnek; a másik golyó egy pár levéllel tovább fúródott, azt is megtaláltam felyül a 44-ik zsolt. 7. versén : „mert én nem bízom az én ivemben és az én fegyverem nem oltalmaz meg engemet, hanem te szabaditsz meg minket.“ — Tisztelendő uram, — folytatá az ifjú, — mikor én ezt láttam és olvastam, s vissza gondoltam azt a csodálatos álmot, tessék elhinni, hogy lekönyökölve az asztalra úgy sírtam mint egy gyermek, aztán pedig hálateljesen imádkoztam Istenemhez. Megcsókoltam azt a kis bibliát s attólfogva mindig szivemen hordoztam, hogy paizsom legyen. Mihor hazajövet anyám előtt ezt a történetet elbeszéltem, nem képzeli mennyire jól esett ezt hallani az öregeknek ; s anyám szentül hiszi, hogy akkor csakugyan az ő lelke, imádkozó angyal képében jelent meg álmaimban. Én nem keresem; nem vizsgálgatom, hogy ez a történet mint jöhetett létre. Elég az hozzá, hogy szóról-szóra igaz, bármily hihetetlen is, s nem kell babonásnak tartanunk azt, ki ilyen jelenetet él meg s tapasztal. Én is kérem, anyám nevében, legyen szives ezt a kis bibliát szépen beköttetni, hogy az unokáinknak is drága ereklyéje legyen. Ez a káplár bibliájának története. Ne vegye rósz néven tőlünk, ha ezt nevének elhallgatásával közöltük. Tettük ezt azért, hegy katonáink nagyobb tisztelettel tekintsenek a szent- irásra, mely ha nem is őrzi meg mindnyájának testi életét, bizonynyal sokat tesz arra, hogy a katonák közt annyira elharapózott káromkodást megszüntesse. KÖNYVES TÓTH KÁLMÁN. Simon Sámuel sirjára emlékkoszoru. Koszorúját hozom az elismerésnek, a vesztés fájdalma, a baráti szeretet és kegyeletnek. Mert bár ő nem volt világ ren
