Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)
1881-02-06 / 18. szám
22g Pedig- dehogy nem vettük. Nemcsak szüleitől, de menyasszonyától is el kell válnia... Ki tudja, talán örökre. Utazása előtti estvén olyan vacsorát készítettem, hogy az óbestere is megkóstolhatta volna, de mi alig ettünk egy pár falatot, apjuk még a borát is ott hagyta. Csak sóhajtoztunk, ebből állott a vacsoránk. A hajnali harang szó mindnyájunkat ébren talált. De ki is tudott volna aludni, íiunk a halál torkába ment... olyan hírek szállingóztak, hogy azok a vad bosnyákok irgalom nélkül kaszabolják le a magyar fiukat. — Nem talál ám minden golyó, — biztatott bennünket Pista, — ne aggódjanak édes szüleim, minden héten tudósítom állapotomról, majd megsegít a jó Isten. Édes atyám uram, keresztül harczolta a magyar szabadságharczot i84g-ben, s még is itt van, még csak egy sebet sem kapott, pedig ott volt Buda ostrománál is. ne féljen édes asszonyom, majd visszajövök én, akkor aztán elveszem Juliskát, s csapunk olyan la- kadalmat, hogy hetedhét országra szól a hire, meghívjuk a kapitányomat is. így biztatott a jó iiu, — folytató Kállamé — mosolyogtunk is rá, de minő keserű mosoly volt az, elmondhatók a bölcscsel: ..nevetés közben is fáj az ember szive.“ A mint aztán kevés fehérneműjét bepakoltam, azt mondtam a gyereknek : „fiam, Pista! nézz ide csak. Fehérneműid közé teszem ezt a kis bibliát, hogy ha majd ráérsz, olvasgass belőle. Akkor kaptad tőlünk a szent könyvet, mikor először járultál az Ur- asztalához, vidd magaddal. Pista erre jót nevetett. Még most is ha visszagondoluk rá, mintha tőrt döfnének a szivembe, úgy fájt e nevetés, s még jobban fájt, a mint e szavakkal fizetett ki: — Való is a katonának a biblia, talán hogy pajtásaim kinevessenek, még nazarénusnak csúfolnának, ha meglátnák nálam, jobb lesz bizony, ha egy darab szalonnát pakol be ki- gyelmed... nem érünk rá a háborúban az olvasásra, ágyudör- gés ott a prédikáczió, káromkodás az éneklés. De az én lelkem még sem nyugodhatott. A kis könyvet ingei közé csúsztattam. Tudtam, hogy ha útközben észreveszi, nem dobja el, ha nem olvassa is, hadd legyen mellette, véle Istennek törvénye. Nem is vette, csak mikor már a fehérne- müeket bornyujába csomagolta. Mikor hazajött, említette előttem, hogy először boszankodott, aztán jót nevetett eiz egész
