Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)
1881-02-06 / 18. szám
228 Az asszony elkezdett zokogni, s zokogás közt bontott ki kendőjéből egy kis bibliát, mely három helyen volt keresztül lőve. Az öreg lelkész összecsapta kezeit. Most már világos volt előtte, hogy a buzgó, áhitatos asszony miért sirt. Fájt az ő szivének, hogy valami könnyelmű ifjú csúfot űzött a szent könyvből, s azt czéltáblául használta föl. — Ne sirjon kigyelmed, — vigasztalta Kállainét — e biblia tulajdonosán nem lesz Istennek áldása, a vallástalanság mindig megboszulja magát. — De hiszen, uram, ez a biblia az én fiamé, — zokogott tovább a jó asszony. Most már még jobban értette a lelkész Kállainé mély fájdalmát. Az ő fia követte el a nemtelen játékot. — De hát mi vitte ez ifjat ily vétkes tettre? kérdezte — hiszen István a kigyelmed fia mindig a jobb legények közé tartozott, s felőle még csak nem is sejthettem volna, hogy csúfságból a szent könyvet lövöldözze keresztül. Talán részeg volt? Kállainé nagy szemeket meresztett s neheztelve nézett a lelkészre. — Isten mentsen! kiáltott föl összecsapva kezeit, jól tetszik tudni, hogy én és az én örögem istenesen neveltük egyetlen fiunkat. Házunknál minden reggel és estve dicsérjük az Urat, hiszen nem is fájdalom miatt sirok én, az öröm miatt folynak alá szemeimből a könnyek, s azért jöttem, hogy felkérjem lelki atyámat, lenne szives bársony kötésbe köttetni ezt a keresztül lövöldözött bibliát. A lelkész most már még annyit sem értett, mint elébb gopdolta volt. — De hát magyarázza ki magát, kedves Kállainé — monda. — Szivesen, tisztelendő uram — viszonzá, miközben a lelkész intésére helyet foglalt. — Csodálatos történet ez, holott olyan nagyon egyszerű. Hallgassa meg, mindjárt az elején kezdem. Beszóllitották a fiút, annak is el kellett menni a többiekkel Boszniába, pedig olyan nagy szükség lett volna itthon rá, mert hiában, jobb keze már az apjának, de még akkor őszszel meg akartuk házasitani. Olyan nehéz volt a szivünk, mintha ónból lenne. Még István is félre-félre fordult s ingujjával törölgette szemeit. Azt hitte, hogy nem veszszük észre.
