Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)

1881-01-16 / 15. szám

Midőn fölismerte bennök testvéreit, Megindulásának elrejtve könnyeit.

Más, ha a szerencse zöldágra ülteti,

S van a ki valaha talán vétett neki:

Alig várja — mint a farkas a bárányon — Hogy felebarátján véres boszut álljon.

lzráel reménye nem oly virág vala,

Melyből mérget lehel a bosszú angyala: Bíborba öltözve, arany láncz a nyakán,

Mégis szelíd erkölcs zendült meg ajakán.

Mi szép ha az Istent a halandó féli!

S a mint a tűz lelkű Juda elbeszéli,

A megfenyített föld népének éhségét,

S a kesergő Jákob siralmas vénségét.

A mint kérve kéri a nem ismert testvért, Szánja meg, a kikre oly nagy keresztet mért; S atyjok őszfejére, hogy a port ne hintsék, Oldozza fel a kis Benjámin bilincsét.

József lelke, mint a felzajgó tengerár,

Mely a vihar miatt nem fér medrébe már,

Nem tarthatván tovább a sírástól magát,

Nagy hírrel tölti be Faraó udvarát.

S forró ölelésre kitárva karjait,

Nem vádakkal sújtja remegő bátyjait.

Hogy ne érje őket többé semmi szégyen: Eszközöknek nézi az Isten kezében.

Kik ha Pótifárnak el nem adták volna, Szavára egy ország most meg nem hajolna.

S először is atyját kérdezve, hogy él-e ?

Most nem szállíthatná a (fózsen földére.

Az élet Urához nem rebegne ének,

Hálatelt ajkiról lzráel népének.

Melyet a dicsőség szekerébe vonva,

Fényes diadallal hozott Egyptomba.