Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)

1881-01-16 / 15. szám

S miért illetem én ez ősrégi képet ?

József ködfátyolát miért bontom széjjel ?

Nem lehet a napot hiven visszaadni,

A halvány szinezet gyarló ecsetével.

Oh, nekünk is van egy isteni testvérünk,

Nem elveszve, mint a hitetlenek vélnék.

S távol jóatyánktól az élet pusztáján,

Be sokszor megbántjuk ártatlan személyét.

Vajha mint Józsefhez a Jákob fiai,

Gabonáért mentek a vész idejében :

Mi járuljunk hitünk szent fejedelméhez,

Erkölcsi nyavalyánk lelki éhségében.

S vajha, mint Józsefnek fényes koronáján,

Legszebb drágakő volt a testvérszeretet:

Összetartás lelke, tiszta és nemes szív,

Emelje Jézushoz a magyar nemzetet.

Bátyjainak József nagy lakomát adott,

S nekünk akkor az Ur még nagyobbat szerez;

Melyet a legdrágább királyi asztalnál:

Az örök életnek üdvével fűszerez!

TOMKA KÁROLY.-®-o<Ja5C0ft5^>©-0—

Rósz kövek,

vagy párbeszéd egy gyógyfürdőben egy lelkész és egy bőrkereskedő közt.

Bőrkereskedő: Bocsánatot kérek, hogy megszólítom; ugyebár ön lelkész ?

Lelkész : Igen az vagyok, lehetek talán valamiben szolgálatára ? Tessék csak folytatni.

Bőrkereskedő: Lássa uram, én nagyon keveset adok a vallásra ; hogy az Isten, mint Atya szükséges, ezt még valahogy megtudom magamnak magyarázni, de hogy az Istenre, mint fiúra is szükség volna: azt nem értem, s igy gondolom, hogy nála nélkül könnyen ellehetünk.

Lelkész: Úgy, — nohát az Atya Istent még életben