Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)
1880-12-26 / 12. szám
158 — Hát most semmit sem hoz a Jézuska ? — kérdezte Esztike. — De majd hoz, — kiáltá János, — s midőn neje csak szólhatott volna is hozzája, kiszaladt az ajtón, hevesen berántva azt maga után. — Még ezt az egyet megkísérlem, — szólt magában, a mint az utczán haladt, — elzálogosítom jegygyűrűmet, de orvosságot vinnem kell Juliskámnak s aztán meleg kalácsot Esztikémnek, neki legalább legyen karácsonkor kalács a rácson. Egyenesen betért egy zálogra kölcsönző boltba. Jegygyűrűjére kapott is két forintot. Vitte magával az orvosságos üveget egy gyógytárba s mig az orvosság elkészült, leült egy székre. Nehány perez alatt végig futotta egész életpályáját. De minő sötét emlékek állottak háta mögött, melyekre csak jó neje s kedves lánykája vetett némi fényt. — Meg kell változnom, akarom, meg kell lenni! sohajtá egyszer-kétszer; ekkor eszébe jutott, hogy neje mit mondott s újból sóhajtá: „csak imádkozni tudnék : Istenem! Istenem ! Erezte, hogy ez a sóhajtás olyan jól esett fájó szivének. Úgy tetszett előtte mintha most imádkozott volna. A mint a gyógyszerész megszólalt, hogy az orvosság kész, János összerezzent. Egészen el volt merülve gondolataiba, nem is tudta, hogy hol van. A gyógytárból kijövet egyenesen a pékboltba ment, hogy kalácsot vegyen. A mint beakart lépni s már az ajtót nyitotta, közvetlen mellette a járdán egy úri nő csúszott el. Rögtön odasietett s fölemelte. A nő megütötte magát, kérte Jánost, hogy intsen egy bérkocsisnak. A kocsis rögtön ott termett. Jáno6 besegítette az úri nőt. A kocsis tovahajtott. Emelés közben kalapja leesett fejéből s azt kereste János. Meg is találta, sőt mellette volt még egy szürke papírba göngyölt csomag is. Fölvette s gondtalanul dugta zsebébe. Aztán megvette a kalácsot s ment hazafelé. Hazaérve az asztalra tette az orvosságot s Esztikének mosolyogva nyújtotta oda a meleg kalácsot. — Lásd, kis lányom, még sem feledkezett el rólad a Jézuska! A kis lány mohón ette a kalácsot. Hogyisne! hiszen akkor nap száraz kenyérnél egyéb nem volt szájában. Anyját is kínálta, de ennek nem volt szabad tésztát enni. Eközben eszébe jutott Jánosnak a zsebbe dugott szürke
