Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)
1880-12-26 / 12. szám
159 papircsomag. Kivette azt. Fölbontotta. Ki Írhatná le örömét, midőn a csomagból több tiz forintos bankjegy, négy értékes, drága kövekkel díszített karperecz s egy szép aranyláncz került ki. — Megvagyunk mentve! kiáltá magánkívül odarohanva nejéhez, össze meg össze csókolván azt, Juliskám, az első orvost hozatom ki, megvagyunk mentve... nézd ! — folytatá — a tizes bankókat az ágyra terítve, az arany nyaklánczot neje nyakára illesztve, a karpereczeket mutogatva, — nézd! ez mind a mienk! Esztike ugrált örömében, de a beteg nő arcza még komo- rabb lett. — Vedd ki ezt az aranylánczot nyakamból —• mondá — úgy éget, mintha parázstüz lenne, hajolj csak ide, egészen közel hozzám János, — s aztán lassan súgta fülébe: „micsoda utón jutottál te ezekhez az idegen jószágokhoz? — Talán csak nem gondolod, hogy loptam? pattant föl János, s aztán elbeszélte, hogy mikor azt az úri nőt Kisegítette s kalapját keresgélte, ott találta a földön. — Akkor hát, — mondá neje — az az úri nő ejthette el esésközben, vissza kell neki adni. — Nem ment el az eszem, — dobbantott mérgesen a lábával János — nem az-é a madár, a ki elbocsátja, hanem aki megfogja... s aztán ki tudja, hol lakik az az asszonyság, a ki ilyen ékszereket vehet, van annak mit apritni a tejbe, föl sem veszi, hogy elvesztette, minket pedig kiránt a sárból, régen volt ilyen vidám karácsonunk, mindjárt az első orvost hivom el s megveszem azt, mi szemednek, szádnak tetszik, nézd csak tiz, húsz, harmincznégy tizes, aztán ez az ékszer is megér legalább is egy pár százast, majd túladok én rajta. — S rávinne a lélek? kérdezte elszomorodott neje, — János, eddig ha könnyelmű embernek tartottalak is, de b csü- letességedben nem kétkedtem ... nem mernék az emberek sze- meközé nézni, ha e pénzből csak egy fillért is idegenitenék el. — De hát tudom én, hogy ki vesztette el ? — veté ellen János, — akár egy tűt keressek egy szalmakazalban. — Vidd a rendőrséghez, — válaszolt neje. — Azt a bolondot nem teszem, — daczoskodott János,— megfogtam az aranymadarat s most bocsássam el, hiszen mindenki kinevetne. — Inkább nevessenek ki, —- okoskodott neje — mintsem
