Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)
1880-12-26 / 12. szám
157 Juliskám, orvosságot kell vermed, s ezzel az orvosságod üvegből egy kanálnyit egy csészébe öntött s oda nyujtá nejének. — Nem ez a gyógyszer hozná vissza az én egészségemet, — szólt neje — kiürítve a csésze tartalmát, — nemcsak a test de a lélek is beteg. — Igen, mert mindég epekedel, — viszonzá férje, — s van is rá elég okod, hiszen szegények vagyunk, mint a templom egere... hejh ! minek is költöztünk fel Pestre, milyen boldogok lennénk a mi kis községünkben. — De nyakára hágtál kis örökségünknek, — válaszolt neje, — felkényszeritettél ide, azt hitted, hogy itt aranybánya lesz, vettél hat tehenet, lemondtál mesterségedről s lettél tej- árussá, hiában ellenkeztem. Egy ideig csak jól ment, de aztán egyik tehén döglött a másik után, kis örökségünk oda lett, el- busultad magad s a helyett, hogy Istenben bíztál volna, a bornak adtad magadat, nincs-e igazságom ? János nem felelt, de látszott arczkifejezésén, hogy igazat adott nejének. — S most hová jutottunk, — folytatta neje mindig lassúbb hangon — a vanból lett nincsen, elpárolgott kis tőkepénzünk, elvándorolt bútorzatunk, mesterséged mindent helyrehozott volna, de a mit a réven kerestél, a vámon elvesztetted... torkod igen busás vámot vett, fájdalom, hogy a karácsonestét ily beszélgetések közt kell eltöltenünk. — Juliskám! szólt ellágyultan a férfi, — majd meglásd, megjavulok, csak épülj föl a betegségedből, találok én télen is munkát. — Az ígéret csak szép szó, János, megígérted te már azt százszor is, de nem tartottad meg egyszer sem, tartanád meg százszor, ígérnéd csak egyszer, igy menne jól a mi sorsunk. — Anyácskám, — szólt Esztike az orvosságos üvegre mutatva — a gyógyszer már kifogyott, pedig az orvos ur azt mondta, hogy meg kell még egy párszor csináltatnunk. Anyja némán rázta fejét, mintha mondani akarta volna: „ne is említsd, nincs rá szükségem.“ János felvette az üveget. Homlokán redők alakultak s gondolkozni látszott. — Tedd le János, — mondá szelíden neje — tudod, hogy nincs egy fillérünk sem, még csak kenyérre sem jut, ha csak zálogba nem adod ágyneműnket.
