Holló Szilvia Andrea: A fővárosi „művek” - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)

a város szemetét. A járványok, főleg a kolera és a pestis leküzdésére rendeletekben írták elő a házak, utcák tisztán tartását, az utcai árkok kimosását.

Hazánkban kevés emléke maradt a középkori csatornázásnak, ezek közé tartozik a budai Donáti utcában feltárt, vörös márványból faragott csatorna, amely 2-3 méteres, egymáshoz illesztett darabokból áll. A török utáni időkben a csatornázás kérdése Pest-Budán először a kamarához tartozott, majd a XVIII. század végén a városokhoz került, a vele kapcsolatos közműkiadásokat adóbevételekből fedezték. A legrégebbi pesti csatornaszakasz 1780-ban épült a Zsibárus és Kötő (ma Párizsi és Pesti Barnabás) utca alatt, ez a korszak legnagyobb épülete, az Invalidus-ház (ma Fővárosi Önkormányzat) szennyvizeit vezette a Dunába. József nádor, aki szívügyének tekintette Pest fejlesztését, 1801-ben az uralkodóhoz írt felterjesztésében arra is kitért, hogy: „Az utcák tisztáid get és a lakossás egészsége okából minden városnak szüksége van föld alatti csatornákra. Buzdítani kellene a háztulajdonosokat, hogy házaikból kis lefolyókat vezessenek a főcsatornákba, és tömjék be a pöcegödröket, melyek megfertőzik az utcákat."

Az 1838-as árvíz tragikus következményei nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Pest csatornázását a lakosság biztonságának és javainak védelme érdekében megoldják. Az árvíz oka ugyanis nemcsak a védgátak elégtelensége volt, hanem az is, hogy a zsilip nélküli csatornákon keresztül feltört a víz. A Helytartótanács vette kézbe az ügy szakszerű rendezését, és a város tanácsának 1847-ben megküldte a Helyhatósági szabály a szabad királyi Pest város kebelében építendő földalatti csatornák iránt című határozatát. Az első csatornázási szabályrendelet megkülönböztette a magán- és közcsatornákat, kimondta, hogy a csatornaépítés a városi hatóság kizárólagos joga és kötelessége, szükségességét is a városi tanács állapítja meg a választó polgársággal egyetértésben. A közcsatornák megépítésével egy időben gondoskodni kellett a házi bekötésről, ennek építési költsége azonban már az ingatlantulajdonosokat terhelte. Pesten legelőször a Belvárosban és a Lipótváros déli részén csatornáztak, Budán részben csatornázva volt a Vár és a Víziváros, ám a főcsatornák közötti területen még emésztőgödröket használtak.

A XIX. század elejétől a csatornák alját és boltozatát, a negyvenes évektől már az egész csatornát téglából falazták. A városegyesítés idején cementhabarccsal falazott téglacsatornák készültek, helyenként betont is alkalmaztak.

66