Holló Szilvia Andrea: A fővárosi „művek” - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)

alkalmazott vesztette életét. A helyreállítás 1947-re befejeződött, s végre folytathatták a félbehagyott fejlesztéseket, megépült a cinkotai vízmű, átvették a csepeli és szigetszentmiklósi telepeket.

Budapest területe 1950-ben közel háromszorosára növekedett, lakossága meghaladta az 1,6 millió főt. A peremkerületekben átvett elavult vízművek többségét azonnal ki kellett iktatni a rendszerből, de az erőltetett iparosításnak köszönhetően az ötvenes évek első felében mégis sikerült jelentős eredményeket felmutatni: bővült a víztermelő kapacitás, nőtt a csőhálózat hossza, új medencéket létesítettek, többek között a gellérthegyi barlangmedencét. A Szentendrei-sziget fokozottabb kihasználásának érdekében hidrogeológiai kutatások kezdődtek, ezek alapján hozzáláttak a pócsmegyeri telep kiépítéséhez, majd a szintén megkutatott csepeli vízbázison létesítettek csápos kutakat, a vizet a Soroksári-Duna feletti csőhídon át szállítva Pesterzsébetre.

A növekvő vízfogyasztás e valóban ígéretes fejlesztések ellenére is rendszeres vízhiányt okozott, ezért elhatározták, hogy az ipar vízigényét külön vízművekkel biztosítják. Elsőként 1958-ban a dél-pesti épült meg, de a következő évek vízigény-növekedésével így sem tudtak lépést tartani, még az is előfordult, hogy a strandoknak szánt vizet használták el. A vízhiányok teljes felszámolására húsz éves távlati terv készült, egyik legfontosabb elképzelése egy 200 ezer köbméter napi kapacitású felszíni vízmű volt Káposz- tásmegyer térségében. Ennek első ütemét 1962-ben, a másodikat 1967-ben adták át.

Az időszak legjelentősebb hálózati fejlesztése a pesti III. sz. főnyomócsőrendszer volt. Miután az északi víztermelő telepek megnövekedett termelését a századfordulón épített főnyomócső nem bírta továbbítani, három vezeték létesült Kőbánya, a belső városrészek és Rákosszentmihály felé. A hatvanas évek végén a vállalat szakemberei úttörő kezdeményezésként elhatározták, hogy a vezetékhálózat fejlesztéséhez szükséges csövekről ezentúl maguk gondoskodnak, s megvették a Rocla típusú vasbeton csőhengerlő gépet. A Szentendrei-szigeten hozzáfogtak a gyárépítéshez, de a cég ellen indított sajtóhadjárat hatására az építési engedélyt visszavonták. Végül a Csepel- szigeten rendezték be az üzemet, s 1972-ben megkezdték a termelést. Az igazgató az építkezésért fegyelmit, majd a főváros vízellátásának hatékony meg63