Holló Szilvia Andrea: A fővárosi „művek” - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)

Pál gépészmérnököt bízták meg. Szekér már a húszas évek közepén megkezd­te a belső kerületekben az akkor legkorszerűbb, útközepes rendszerű világí­tás kialakítását. A lámpatesteket fémernyő mellett üvegburával látták el, hogy az autóút mellett a járdákat is rendesen megvilágíthassák. A lámpát tartó átfeszítések horgait a házfalhoz erősítették, ezért ez csak ott sikerült, ahol az utca mindkét oldala emeletes házakkal, zártsorosan épült be. Másutt a villamos felsővezeték oszlopaira erősítették az átfeszítéseket, vagy az oszlopra ültették a lámpát. Az első díszkivilágítások is Szekér Pál munkál­kodásának látványos eredményei: 1928-ban a Halászbástyán és a Mátyás­templomon gyúltak ki a fények, ezt a Szent Gellért-szobor követte, majd sorra került a Citadella, az Országház, a királyi Vár és a János-hegyi Erzsébet- kilátó. Utóbbinál szegélyvilágítást alkalmaztak kisteljesítményű izzólám­pákból álló füzérekkel. Ugyanilyen koncepcióval készült a Lánchíd első, Európában egyedülálló díszvilágítása (1937), de a pillérek alsó részét nem világították meg, ezért úgy látszott, mintha a híd a víz felett lebegne. Szent István halálának 900. évfordulóján, a 34. Eucharisztikus Világkongresszus ünnepségsorozatára számos egyházi épületet burkoltak díszfénybe. A közvilágítási fényforrások számának rohamos növekedésével tehermen­tesíteni kellett a lámpakezelőket is, hogy ne egyesével, hanem csoportok­ban tudják kapcsolni a lámpákat. Ezt a házfalba, a kandeláberek lábazatába, külterületen a szabadvezetékek oszlopain elhelyezett automata kapcsoló­berendezésekkel valósították meg. A kezdetleges berendezések még nem vették figyelembe az időjárási viszonyokat, s mivel egymástól függetlenül működtek, előfordulhatott, hogy az utca egyik fele fényárban úszott, miköz­ben a túloldal sötétbe burkolózott. 1931-ben láttak hozzá az új rendszer ki­építésének, amelyben már minden lámpát egyetlen központi kapcsolóval működtettek. Előrelátásukat dicséri, hogy a fővárosi közvilágítás harma­dát adó gázlámpákat sem szerelték le, a kétféle lámpatípus vegyesen állt az utak mentén, így ha valamelyik rendszer meghibásodott, nem borult sö­tétség a városra. Mivel már mindkét nagy áramszolgáltató a város tulajdonában volt, nem lehetett tovább halogatni a rendszer egységesítését. Az nem volt kérdés, hogy a nagyobb teljesítményre képes váltakozó áramé a jövő, csakhogy addigra már olyan jelentős egyenáramú hálózat épült ki a Belvárosban 43

Next

/
Thumbnails
Contents