Holló Szilvia Andrea: A fővárosi „művek” - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)

■ A Kelenfjöldi Centrálé gépterme

az áramdíj emelkedett. Az elektromosság előnyei mégis a háborús évek alatt mutatkoztak meg igazán.

A háború alatt romlott a közbiztonság, az elektromos közvilágítás a belvárosra korlátozódott, a külterületeken jó, ha gázlámpa volt. Mivel a gázlámpák működtetéséhez jó minőségű, kokszolható szénre volt szükség, amit egyre nagyobb nehézségek árán tudtak külföldről beszerezni, a villamos energia előállítására viszont a hazai ipari szén is alkalmasnak bizonyult, a belterületi gázlámpák kandelábereit fokozatosan villamos üzeműre alakították, s a kerítéseken, házfalakon egyszerű kivitelű, csőből hajlított, bádogernyős, 60 wattos izzóval ellátott lámpák tűntek fel. Most már a háztartásokban is egyre több villannyal működő vasalót, vízforralót, kávéfőzőt, tűzhelyet, fűtőtestet használtak, de még mindig nem eleget. Az elektromosok fontolgatták is, hogy a németek nyomdokain haladva egy villamosságot népszerűsítő irodát létesítenek. (A villanyáram térnyerése csak a Tanácsköztársaság alatt torpant meg, ekkor az áramdíj az addigi 7 fillérről 18, majd 40 fillérre emelkedett, a háztartásoktól 3000 kWh fogyasztás felett megvonták a kedvezményeket.)

A háború végén már küszöbön állt a másik nagy magánvállalkozás, a BÁV Rt. megváltása, erre 1918. április elsejével került sor, tetemes költséggel.

40