Holló Szilvia Andrea: A fővárosi „művek” - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)

■ Transzljormátorház a lakóépületek között, a Markó utcában

ba, melyet majd hosszúra, majd láncz vasy csillárok alakjában nagy- izerűen diózítenek." A millennium idején a dél-budai Duna-parton megnyílt látványosság, a Konstantinápoly Budapesten is villanyfénnyel csábított: „A hidat mintegy 30. az OAzlopokból magaian kicAÚCAOAodó toronyszerű faalkotmányokon elhelyezett villamoA ívlámpa egéAzíti ki, a melyek vakító l)ényt lövetnek az eóthomályba, a a hídfőről szemlélve a Azintén paza- rúl kivilágított telep fényözönével együtt elragadó látványt nyújtanak. ” A századforduló után a villanyvilágítás egyre népszerűbbé vált, amikor az eddigi szénszálasnál lényegesen gazdaságosabb fémszálas izzólámpát fejlesztettek ki, majd néhány év múlva az Egyesült Izzó szabadalmát továbbfejlesztve még ennél is takarékosabb wolframszálas izzólámpát állítottak elő. A tehetősebb fogyasztók, ha volt alternatíva, a gázvilágítás helyett inkább a praktikus villanyt részesítették előnyben. Igaz, ez csak a fővárosi lakások hatodát érintette, az egyre magasabb, többszintes bérházak azonban már a liftek működtetéséhez is elektromosságot vettek igénybe. „A váltakozó áramú motorok kezdetben nem voltak alkalmaAak felhúzók közvetlen hajtására, ez már megszűnt, mert Déri Miksa úr új váltakozó áramú motort talált fel, melyet a legnagyobb díjjal, a grand prix-vel tüntettek ki az 1900. évi világkiállításon."

37