Zeidler Miklós: Sportterek - A mi Budapestünk (Budapest, 2000)

az Ipari tanulók, a Mezőgazdasági brigád és a Népi tánc című kompozíciót is.

A Népstadion építéséhez kapcsolódott volna a földalatti vasút Sztálin (ma Deák és Erzsébet) tér és a stadion közötti szakaszának átadása is, de ez a beruházás már 1952 nyarán egyéves lemaradásban volt. (A metróvonalat végül csak a hetvenes években nyitották meg.)

1953. augusztus 20-án először teltek meg a Népstadion lelátói. A béketábor politikai ízlésének megfelelő megnyitóünnepségre nyolcvanezer néző kapott jegyet. A zászlófelvonás, a békeinduló, a tömeggyakorlatok, a gyerekek tornamutatványai és a népi táncosok bemutatója után a közös formagyakorlatok záróképén kirajzolódott az élő mondat: „Éljen a párt!” Délután válogatott atlétikai verseny, majd végre futball következett, ahol a Honvéd 3:2-re legyőzte a moszkvai Szpartakot.

A megnyitás persze - jó magyar szokás szerint - nem jelentette, hogy a Népstadion valóban el is készült volna. A pálya világítását csak 1959-ben szerelték be (majd 1971-ben felújították), de hiányzott még a lejtős tribünrész - 24 szektorban körülbelül 22 ezer ülőhely - és nyolc emelet az öltözőépületről. Ezek sohasem épültek meg. A nézőszámot később az ülőhelyek sűrítésével és póttribünök felállításával sikerült növelni - a labdarúgó-válogatott osztrákok elleni mérkőzését 1955. október 16-án például 104 ezren látták -, a kényelmi szempontokat követő korszerűsítések miatt azonban a stadion befogadóképessége mára 65 ezer főre csökkent.

A Népstadion igazi nagy korszaka az ötveneshatvanas évekre esett. Ekkoriban a magyar atléták és labdarúgók valósággal kényeztették a stadionba látogató szurkolókat. Az 1954. májusi 7:1-es magyar-angol vagy Bozsik századik válogatott mérkőzése 1962 áprilisában éppúgy egész életre szóló élmény volt minden jelenlévőnek, mint Kovács „Bütyök” hősies ötezres futásai Kuc és Zátopek ellen 1953-ban és 1954-ben. Az ötvenes évek

58