Zeidler Miklós: Sportterek - A mi Budapestünk (Budapest, 2000)

bízott, hogy végre megkoronázhatja sportolói és építészi pályafutását a fővárosi nagystadion megépítésével. Éveken át szorgalmasan gyártotta terveit, s a hivatalok csakugyan foglalkozni kezdtek a stadion ügyével. A munkáspártok, különösen a Magyar Kommunista Párt, már többször is pedzegették a „népi stadion” felépítésének gondolatát. (Ez még sürgetőbbé vált, amikor aztán 1947-ben az üllői úti pálya lelátójának egy része összeros- kadt.) A hatóságok nyáron kijelölték a Hajós által javasolt területet a stadion számára, és az ő elgondolásai alapján hamarosan el is készítettek egy előzetes tervet. Egy évvel később, 1948. július 12-én Tildy Zoltán köztársasági elnök tette az első kapavágást a „Centenáriumi Stadion” építkezésén. (Az elnevezés az 1848-as forradalmiság és a munkáspártok egyesülése közötti propagan- disztikus párhuzamot tükrözte.)

A tervezők között azonban hiába keresnénk Hajóst vagy más régi nagyságokat. Az öt éven át tartó építkezés tervezői feladatait fiatal építészek látták el ifj. Dávid Károly irányításával. Dávid a negyvenes évek közepére a modern építészet rangos képviselőjének számított (ő volt a Ferihegyi repülőtér egyik vezető tervezője), és több stadionterv is állt már mögötte. Hírneve, tapasztalatai, valamint viszonylag fiatal kora és baloldali meggyőződése szólt megbízatása mellett. A Népstadion építésében vezető munkatársként vett részt Borosnyay Pál, Gilyén Jenő, Fecskés Tibor és Har- mos Zoltán, csupa pályája elején járó építész.

Az építkezés során a tervek gyakran s néha igen nagy mértékben módosultak - részben az építészek saját ötletei, részben a változó politikai és művészetpolitikai elvárások, illetve a szaporodó ellátási nehézségek miatt. Dávid 1948 nyarán egy - Le Corbusier-től kölcsönzött - keleti oldalán teljesen nyitott, patkó formájú stadion tervét készítette el, amelyben a közönség az aréna két szélén felfutó lejtőn juthatott fel a nézőtérre. A „rámpás stadion” tervét egy kagylószerű, teljesen közbe56