Zeidler Miklós: Sportterek - A mi Budapestünk (Budapest, 2000)

Az új, Csömöri (ma Thököly) úti pályát - amely a mai Népstadion és a hozzá tartozó sporttelep teljes területét elfoglalta - 1880. október 17-én nyitották meg. A sajtó dicsérte a Feszty Frigyes tervezte pályát, s különösen az épületek és parkok hangulatos, harmonikus elrendezését magasztalta.

A tribünépületekben pompás termek várták a látogatókat, a reneszánsz stílusú királyi páholy pedig az akkor elképzelhető legmagasabb szintű luxust kínálta az udvari köröknek. Hamarosan megépült a Sugár (ma Andrássy) úttól a Városligeten keresztül a lóversenytérig futó Stefánia út, s ennek mentén egymás után nőttek ki a földből a felső tízezer pompás villái. A kedvező fekvésű versenypálya forgalma minden képzeletet felülmúlt. A nagy derbik napján - például a májusban futott Király-díjak alkalmával - akkora tömeg hömpölygött a Stefánián, hogy képtelenség volt átjutni az út túloldalára. Nem csoda hát, hogy a félmillió forint költséggel felépült, másfél mérföldes, remek versenypályát a háború előtt már „ósdinak” és „kicsinek” látták a budapestiek. A lovaregylet ki is szemelt egy hatalmas telket a Kerepesi úton, s megbízta Ruppert Vilmost az új pálya terveinek elkészítésével. (Erre azért is szükség volt, mivel a főváros 1910-ben rövid határidőre felmondta a Csömöri úti terület bérletét.) Ruppert grandiózus tervei azonban a háború és a gazdasági összeomlás miatt nem válhattak valóra. A „régi” lóversenypálya eközben csöndben kimúlt; a Tanács- köztársaság idején az úri léhaság e szimbólumát megsemmisítették, a pálya területét felszántották, és rövid ideig mezőgazdasági célra hasznosították. A versenyektől megválni képtelen közönség ez idő alatt az alagi és káposztásmegyeri futamokat látogatta.

A húszas évek elején végre megkezdődhetett a Wellisch Andor tervezte új galopp-pálya építése. A tribünökre először 1925. május 10-én engedték be a közönséget. Az olaszos, neoreneszánsz stílusban épült első osztályú lelátó és az egyszerűbb

32