Zeidler Miklós: Sportterek - A mi Budapestünk (Budapest, 2000)
Volt itt autós- és motorkerékpáros-futam, versenyeztek itt kocsihajtók, öttusázók, kerékpárosok és futók, de igazi sportépülete a Városligetnek csak egy van: a tó melletti korcsolyacsarnok és a hozzá tartozó, novembertől márciusig üzemelő műjégpálya. A korcsolyázás a XIX. század közepétől jött igazán divatba. A csúszkálok előtt hideg telek idején szinte korlátlan lehetőségek álltak. A „jobb” társaság a Városligetbe húzódott, a Budapesti Korcsolyázó Egylet (BKE) itt építette fel egyre szebb melegedőit, és a tagdíj-kötelezettség révén lassan kiszorította innen az alsóbb néprétegeket. Ok jobb híján a liget túlsó sarkában lévő mesterséges pályára, a Széna téri jégre, a Népligetbe, a Dunára és a kisebb patakokhoz vagy a foghíjtelkek felöntött pályáira jártak, ha felcsatolták a „vastarajos fapapucsot”. A BKE első melegedője 1870-ben épült fel. A „fabódét” a rendelkezések szerint minden tavasszal le kellett bontani, és idénykezdetkor újra felépíteni, ezért az egylet 1875-ben eklektikus stílusú, állandó pavilont emeltetett Lechner Ödön tervei alapján. Egy évtized alatt oly mértékben megnőtt az érdeklődés, hogy helyet kellett keresni még egy jégpályának, annál is inkább, mert a tó vize nem Lechner Ödön régi korcsolyacsarnoka a Városligeti-tónál
