Buza Péter: Források és díszkutak - A mi Budapestünk (Budapest, 1994)

dését feltételezhetjük, régóta keresett vadászkastélya is azonosítható lehet azzal a szénatárolásra alkalmas, tehát bizonyos fokig még működtethető épülettel, amelyet 1696-ban „királyi kéjlaknak” ismernek.

Az is tény, hogy a forrást szinte azonnal, Magyarországra érkezésük után felfedezik maguknak a szerbek, s mivel alkalmas helynek látszik az Illés-napi vízszentelé- si ceremónia véghezviteléhez mint a körmenet „végállomása”, el is keresztelik Illés-vizének, lllyna Vodának az addig talán névtelen, de azután már csak ezen a néven hivatkozott kutat. Amely a szó szoros értelmében éppúgy nem kút, ahogy nem azok a szabadság-hegyiek sem: kútszerűen foglalt - szabályozott - rétegforrások, ez itt éppen a szarmata mészkőpaplan és a homokkő rétegsora között, amely szerkezet ezen a vidéken a felszín közelébe emelkedett. (Most is magasan áll, csak a víz süllyedt le a mélyebb rétegekbe: túlhasználták a másik „végponton” a kőbányai sörgyáraknak ugyanebbe a rétegbe mélyített, intenzíven foglalkoztatott víznyerő kútjai. Ez is azt bizonyítja, hogy nagyon jó vizet adott az lllés-kút, hiszen a sörgyártás a legjobb minőségű vizet igényli). Ez a víztartó réteg az Ó-hegyen mintegy másfél négyzetkilométeres karsztos vízgyűjtő területtel rendelkezik.

Később újra szereplője az iratoknak az lllés-kút. Akkor például - ez 1790-ben történt -, amikor a város két rác építőmestert, Zmejanovics Konstantint és Athanezievics

A HAJDAN KÖRBEÉPÍTETT LlÉS-KÚT FELTÁRT MARADVÁNYAI

25