Gerle János: Századforduló - A mi Budapestünk (Budapest, 1997)
bűzében, otromba gépészeti vezetékek erdeje mélyén rátalálhat a ház építészeti stílusának megfelelően kifaragott névtáblára, a stílushoz illő betűtípussal írt, emeleteket jelző zománctáblákra, a lépcsőházablakok homok- fúvott vízirózsáira, az előcsarnok bronz kandeláberének maradványaira (melyben ötven éve égett utoljára villany- körte, de - az igazsághoz az is hozzátartozik - itt-ott kigyullad újra). Ez a fajta gazdagság az egykori vasfüggönyön innen minden városra igaz, ahol a rendszeres romboláshoz nem volt elég a pénz, csak az alkalmihoz. (Persze van kivétel: Bukarest például.) Az épületek elhanyagolása mégis előkészítette a tömegméretű pusztulás veszélyét, rettenetes dilemmát akasztva a műemlék- védelem nyakába: a századforduló technológiái, építőanyagai, iparművészeti termékei amúgy is sajátos, nehezen megoldható feladatokat jelentenek a felújítóknak. Az idegen látogató élményeit sorolva következik a színvonal. Budapest a századfordulón sem tartozott az „iparilag fejlett” városok közé, mágnásai kevesebb, kisebb, szerényebb városi palotát, villát építtettek, mint drezdai, barcelonai, brüsszeli társaik. Ha Budapesten kevesebb is a nemes kőhomlokzat, márványoszlop, aranyozás, a művészi igényesség nem volt alacsonyabb szinten, és az épületek széles körére kiterjedt. Nemcsak kiemelkedő jelentőségű középületeken, gazdag villákon találjuk meg a bravúros kézműves tudás, a hatalmas választék, a legjobb iparművészeti műhelyek emlékeit, hanem a kifejezetten olcsó bérűnek szánt bérházakon, a főváros által tömegesen épített iskolákon, kórházakon is. A főváros közintézményeinek legtöbbje századfordulón épült épületben működik, sok megtartotta eredeti funkcióját (iskolák, kórházak, igazságügyi épületek). így a mindennapi használat közvetíti számunkra azt az annak idején valóban mindenre kiterjedő, természetes figyelmet, amely az épületet funkcionális és művészi szempontból áthatja. Budapest - mint a főváros és mint a gazdasági és művészi életben egyaránt szinte vetélytárs nélkül álló település - természetesen az országban megjelenő újító stílusirányzatok első színtere. Ezeknek kezdetben két fő vonulata volt, legtömörebben jellemezve: a hazai és a külföldi. Az előbbi Lechner Ödön személyéhez kötődik. Lechner nemzeti törekvése a historizmus szellemiségé8
