Buza Péter: Duna-hidak - A mi Budapestünk (Budapest, 1992)

denkori nádor rendszerint a közönség előtt is megnyitott birodalmába csak csónakon érkezhettek a látogatók, magát a felséges famíliát is beleértve. Ha nem volt saját járműve a kalandra vágyónak, a budai parton felállított haranggal hívhatott az Alsószigeten állomásozó bércsónakok közül egyet magához, de persze csak addig, míg el nem jött a kora esti takarodó órája, amikor a csónakosok törvényes munkaideje lejárt.

Az Alsó- vagy Festő, megint másként Budai Kissziget a régi Margitsziget mellett fekvő homokzátony volt, amelyet az utóbbitól keskeny és sekély csatorna választott el. Amikor a szárnyhíd építéséhez hozzáfogtak, előbb ezt egyesítették a főszigettel — el is tűnt végleg a térképről és a Dunából —, összesen mintegy 25 katasztrális holdat töltve fel. Igazából ez, a földmunka volt itt a legnagyobb teljesítmény, maga a hetven métert áthidaló vasszerkezet rutinkonstrukció. A tervező-kivitelező Zsigmondy Béla volt, s a munkához alig volt többre szüksége, mint háromnegyed évre.

1900. augusztus 19-én adták át a közönségnek a szigetet a városhoz kapcsoló szárnyhidat, amely kerek kétmillió koronába került. (Az összeg egyötödét József nádor — e néven a második — fizette, aki családostul részt vett természetesen az avatáson is.)

ívek és vonalak harmonikus játéka az acélszerkezet

30