Buza Péter: Duna-hidak - A mi Budapestünk (Budapest, 1992)

miképpen sem tolakodó, mégis a szilárd biztonság képzetét kelti a nézőben.

A budapesti Duna-hidak mindegyike tehetségesen oldja fel ezt az ellentmondást, ezért mondják joggal fővárosunkra: a szép hidak városa.

A Margit híd némi árvíz okozta késéssel ugyan, de 1876-ra felépült. Franciás könnyedségű, a magyar szakértőknek a kiválasztásban megnyilvánuló ízlését dicsérő, egyszerű, áttekinthető szerkezet. Még díszei is — amelyek a kor stílusát persze nem tagadják meg — mértéktartóak, nincs megjelenésükben semmi bántó, túlzó elem. Pedig lehetne. Az ezekre a munkákra kiírt pályázatra a hatvan méter magas, díszes hídközepi kilátótoronytól kezdve a magyar tartományokat szimbolizáló szoborpantheonig számos nagyra törő elgondolás is beérkezett, ám a bírálók következetességén kicsorbultak ezek a műtől idegen ambíciók. A Wilbrod Chabrol rajzai alapján a párizsi Thabard műhelyében faragott szobrok stílusosan öltöztetik, de nem uralják, gyűrik maguk alá a szerkezet alapmotívumait. A Place de la Concorde lámpáit idéző kandeláberek, a griffes hídfők és pillérek szerény, mégis hangsúlyos keretet rajzoltak a vas célszerűsége köré, olykor talán túl szerényét is. Sokat csúfolódtak az átadás után a hírlapok amiatt, hogy a középső pilléren elhelyezett, díszes, s az építés

Belesimul s mégis gazdagítja Budapest panorámáját

28