Buza Péter: Duna-hidak - A mi Budapestünk (Budapest, 1992)

A hídfőknél kinyílt, megváltozott a város

Június 30-án elkészül a részletes feltáró térkép, és július 4-én megérkezik a vármegye kedvező válasza. Augusztusban pedig Széchenyi — gróf Andrássy György társaságában — indul Angliába, hogy tanulmányozva a legfejlettebb ipari ország hídépítési gyakorlatát, eldönthessék, milyen megoldást válasszanak az állandó Duna-híd szerkezetét illetően. Még azon év decemberében megfogalmazzák, és 1833 márciusában ki is nyomtatják meggyőződéssé vált véleményüket: a lánchíd az, amire a kettős városnak szüksége van.

Kiszámítják azt is, mennyibe kerülne az építés, s a tekintélyes summa indítja aztán arra a javaslattevőket, hogy megkérdőjelezzék a nemesi átkelés addigi adó- mentességét. Ha ugyanis nem fizet mindenki az átkelésért, illetve az áruk átszállításáért, aki a hidat használja, nem lesz vállalkozó, aki a hatalmas összeget megelőlegezze. Az e címen befolyt pénzek viszont rendesen a hidak építési és fenntartási költségeire fordíttatnak.

Eretnek gondolat. Annál inkább, mert a nemesi kiváltság konok védelmezőinek fegyvertársai is akadtak. És hozzá éppen a két érintett város, Pest és Buda, amelyek a hajóhíd bérleti díjának kiadásából húzott jelentős hasznot féltették a vállalkozástól. Különösen Pest hadakozik elszántan. József nádor megpróbál nyomást gyakorolni a nemes tanácsra. Beépített emberei egyenként győzködik a vonakodókat, de hiába. A megismételt szavazás megint csak azok többségét mutatja

2

17