Buza Péter: Duna-hidak - A mi Budapestünk (Budapest, 1992)

Régi fotográfiánk a Lánchíd első változatát mutatja

— negyvennyolcán vannak huszoneggyel szemben —, akik nem engednek a negyvennyolcból.

Ekkor következik a jegyző, Lechner János mutatványa. Sikerül úgy megfogalmaznia a határozatot s a jelentést, amit erről a nádornak küld, hogy akár úgy is lehet érteni: a pesti polgárság lemond addig makacsul védelmezett jogairól. A főrendi tábla — miután a nádor felolvasta és értelmezte ezt az okiratot — szövetséges nélkül maradva végül maga is föladta a küzdelmet.

1832-ben ismerkedik meg Széchenyi Tierney Clarkkal, akinek akkor már áll a Lánchídhoz igen erősen hasonlító, de jóval kisebb távolságot áthidaló hammer- smith-i lánchídja. Adam Clark — a majdani tervező névrokona — is megjelenik a színen. 1834-től már Magyarországon dolgozik, irányítja a dunai kotrásokat a maga tervezte, Vidra nevű kotróhajó fedélzetéről, majd évekig kutatja a Dunát, kis vitorláshajóján barangolva a folyón, hogy a lehető legtöbbet tudja meg titkaiból.

1837-ben búvárharanggal is vizsgálják a medret. A merülések nagy szenzációt keltenek, ilyen szerkezetet korábban sohasem használtak a magyarországi folyókon. (Az első merülés dátuma szeptember 21-e, és természetesen Széchenyi is jelen van a kísérletnél.)

1836 és 1840 között, amikor eldőlt már, hogy lesz híd, de az még nem, hogy milyen vállalkozási formában,

18